Latorcai Csaba mutatta be a „Magyar zsidók szovjet lágerekben, 1939-1945” című, Botos János történész által összeállított kötetet. A könyv megjelenését a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve kapcsán Magyarország Kormánya támogatta.

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára méltatva a szerző munkáját, hangsúlyozta, hogy a kötet rövid történelmi, történeti összefoglalót követően, mint egy-egy figyelmeztető felkiáltó jel, gyűjti egybe azoknak a zsidó származású magyaroknak az adatait, akik megjárták a Szovjetunió kényszermunka táborait. Sokan közülük megélték a náci haláltáborokból való szabadulás katartikus élményét, de rögvest szembesülniük kellett a nem kevésbé kegyetlen kommunista világ valóságával.

A GULAG egyet jelent a kommunista diktatúra önkényével, a jogfosztottsággal, a vallás üldözésével és az osztályharcos gyűlölettel. Azzal a rendszerrel, amelynek a XX. században világszerte mintegy százmillió ember esett áldozatául. A népeket, nemzeteket megnyomorító vörös diktatúrával szemben azonban máig is számos – első sorban Nyugat-európai – ország politikusa és közvéleménye mégis sokkal elnézőbb, mint a nem kevésbé embertelen fasiszta diktatúrával, illetve annak következményeivel.

A GULAG formálisan 1930-tól létezik, holott a Szovjetunióban a kényszermunkatáborok rendszere már 1918 óta fennállt. A táborrendszer Sztálin uralkodása alatt gyorsan nőtt. Az 1931-es 200 000 főnyi létszám 1935-re a becslések alapján egymillióra emelkedett. Az 1937-es nagy politikai tisztogatás során egyesek szerint nyolc-millióan éltek a munkatáborokban, de még a legszerényebb becslések is kétmillióra teszik az ott dolgozó elítéltek számát.

(Miniszterelnökség)