A Kárpát-medencei magyarság megmaradásának fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára Eger város Szent István-napi ünnepi rendezvényén vasárnap este.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy több mint ezer esztendős történelme során a magyar állam számos alkalommal került válaszút elé, amikor megmaradása volt a tét.

Kép letöltéseFotó: Nemes Róbert

Szent Istvánról szólva dr. Latorcai Csaba így fogalmazott: „Egyszerre kívánta szívüggyé tenni övéi körében a keresztény hit vállalását és megvallását, közösséget vállalni a világegyház vezetőjével és a Nyugattal, megszilárdítani az ország államiságát és önállóságát, valamint megőrizni mindazt a magyarságra oly jellemző nemzeti jelleget, amely máig meghatározza, és azzá teszi, ami: magyarrá.”

Kép letöltéseFotó: Nemes Róbert

Párhuzamot vonva múlt és jelen között a helyettes államtitkár kijelentette: „Az elmúlt esztendőkben Magyarország Kormánya a választóktól kapott példátlan felhatalmazás közjogi talaján állva, megvalósíthatta programját és kivezette az országot abból a mély válságból, amelybe elődei téves gazdasági és társadalompolitikai diagnózis alapján belehajszolták.” Hozzátette: „A gazdaság megújítását szolgálja többek között az Eger városát is érintő Modern Városok Programja is, amelynek célja, hogy olyan erőközpontok jöjjenek létre szerte az országban, amelyek elősegítik és támogatják a vidék fejlődését.”

Kép letöltéseFotó: Nemes Róbert

Dr. Latorcai Csaba emlékezett arra is, hogy szent királyunk halála előtt felajánlotta koronáját, hogy Mária országaként minden küzdelmünkben megmaradhassunk. Mint mondta: „… a történelem most ismét választás elé állít bennünket. A tét nagy: megmaradásunk és egész Európa jövője. A lelki, szellemi és morális megújulás sürgető, amelyhez bátorságra, bölcsességre, szilárd hitre és kitartásra van szükségünk. Legyen ehhez segítségünk Szent István példája és öröksége” – zárta beszédét a helyettes államtitkár.

(Miniszterelnökség)