Tavaszig odaítélik az uniós fejlesztési támogatásokat, így a magyar vállalkozások korábban kapják meg azokat a környékbeli országok vállalkozásaihoz képest, és két évük marad a fejlesztések befejezésére - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Csepreghy Nándor közölte: a kormány tavaly március 31-ig teljesítette azt a vállalását, hogy a 2014-2020-as ciklus összes fejlesztési forrását meghirdeti, mintegy 9500 milliárd forint értékű pályázat kiírással.
Körülbelül 11-12 ezer milliárd forint értékű pályázati igény érkezett be - tette hozzá.

Megjegyezte, a kormány tavaly 2488 milliárd forintot fizetett ki a nyertes pályázóknak. Az államtitkár kiemelte, az állam és a vállalkozók együttműködése fontos ahhoz, hogy a gazdasági növekedés a tavalyi évhez hasonló legyen. Ezért idén olyan kisebb intézményrendszeri változásokra várhatók, amelyek a vállalkozásokat a projektek megvalósításában segítik - mondta.

(MTI)