Felavatták szerdán Magyarország egyik legszebb angolparkját, a több mint 324 millió forintból helyreállított 90 hektáros Veszprém megyei doba-somlóvári Erdődy-kastély parkját.

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára avatóbeszédében kiemelte: az idén a doba-somlóvári a negyedik fontos parkátadás, emellett a fertődi Esterházy-kastély, a dégi Festetics-kastély és a füzérradványi Károlyi-kastély angolparkjaiban is jelentős felújításokat végeztek.

Hangsúlyozta, a parkok mellett az épületek megújítására is kiemelt figyelmet kell fordítani, Doba-Somlóváron is csak a fejlesztés első üteme zárult le a park rehabilitációjával. Mint mondta, bár az itteni kastélyépület nem szerepel a Nemzeti Kastélyprogramban, a kormány segítségével igyekeznek forrást találni a megújításra.

L. Simon László emlékeztetett arra, hogy a nemrég elfogadott Nemzeti Kastélyprogram első részeként 33 milliárd forintnyi európai uniós forrásra lehet pályázni a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban. Az erre pályázó nyolc kastély között van Veszprém megyéből a sümegi püspöki palota, amely 1,5 milliárd forintból újulhat meg. A kastélyprogrammal párhuzamosan induló Nemzeti Várprogram részeként további 1,5 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a sümegi vár fejlesztésére, de olyan kisebb várak megóvására vagy a romok konzerválására is lesz fedezet, mint a szintén Veszprém megyei csobánci vár - tette hozzá.

Kép letöltése324 millió forintból állították helyre az Erdődy-kastély parkját Fotó: Ruzsa István/MTI

"Ezek a nagyszabású programok hosszú távon tudják garantálni, hogy azok a jelentős értékek, amelyeket az őseink ránk hagytak, hosszú évtizedekre, évszázadokra az utódaink számára is átörökíthető értékként fognak megmaradni" - fogalmazott az államtitkár.

A doba-somlóvári Erdődy-kastély csaknem száz hektáros parkjának rehabilitációjára fordított több mint 256 millió forintos európai uniós forrást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 37 millió, a konzorciumi partner Bakonyerdő Zrt. pedig további 30 millió forinttal egészítette ki a projektben kitermelt fából származó bevételen felül, az erdészet emellett három híd faanyagát is biztosította.

A beruházásában bozótirtást 35 hektáron, gyepesítést 24 hektáron, erdőszerű fatelepítést 3,8 hektáron, útépítést pedig több mint 9 ezer négyzetméteren végeztek. A négy tóból 19,5 ezer köbméter iszapot kotortak ki és öt fahidat is építettek.

Kép letöltéseL. Simon László mond beszédet az Erdődy-kastély park átadásán Fotó: Ruzsa István/MTI

A doba-somlóvári Erdődy-kastély parkjának európai jelentősége abban rejlik, hogy az Esterházy-hercegek híres francia építésze, a dobai kastélyt és parkot is tervező Charles Moreau akadálytalanul valósíthatta meg a 18. századi Angliában létrejött klasszikus tájkerti stílust az 1820-as években. Moreau munkáját tanítványa, Heinrich Koch folytatta.

(MTI/Miniszterelnökség)