L. Simon László miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára adta át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést Arvo Valton észt írónak, aki az észt-magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok ápolása, a finnugor nyelvű népek irodalmának kölcsönös megismertetése, valamint irodalmi életük nemzetközi rangra emelése érdekében kifejtett tevékenységéért részesült az elismerésben.

L. Simon László szeptember 4-én, Badacsonytomajban, a XIII. Finnugor Írókongresszuson – amelynek egyben a fővédnöke is volt – elmondta: fontosnak tartja, hogy a Finnugor Írókongresszust idén Magyarország rendezhette meg.

Kép letöltéseFotó: kultúra.hu

„Észt barátainkhoz hasonlóan, mi is nagyon büszkék vagyunk arra, hogy azon finnugor népek közé tartozunk – mint a finnek, észtek –, akik államalkotó nemzet tudunk lenni. Ez az erő, amit az önálló államiság jelent, nem csak nekünk kell, hogy reményt és jövőt adjon, hanem azoknak a finnugor népeknek, azoknak a nyelvrokonaiknak is, akik nem rendelkeznek ugyanezzel az adottsággal. Az ő anyanyelvük és identitásuk megőrzése, ápolása közös felelősségünk. Ezért is jó, hogy a magyar kormány is támogatni tudta, hogy Magyarország rendezze meg idén a Finnugor Írókongresszust.”

(Miniszterelnökség)