A kulturális örökségvédelemért felelős államtitkárság kezdeményezi, hogy jövőre Széchenyi-emlékévet hirdessen a kormány. Ezt Puskás Imre helyettes államtitkár mondta pénteken Nagycenken, a felújított Széchenyi-mauzóleum átadó ünnepségén.

Közlése szerint az emlékév célja az lenne, hogy különböző programokkal őrizzék a nagy formátumú család szellemi örökségét. Hozzátette, hogy az emlékévben a kormány forrást biztosítana a nagycenki Széchenyi-kastély és az ott található kiállítás megújítására is.

Kép letöltéseForrás: kultura.hu

A politikus elmondta azt is, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke néhány nappal ezelőtt egy olyan együttműködési megállapodást kötött, amely erősíti a kormány azon szándékát, hogy a jövőben hangsúlyosabb szerepet kapjanak történelmi nagyjaink.

Hozzátette: büszkék vagyunk történelmünkre és ezzel a fejlesztéssel is azt szeretné elérni a kormány, hogy a „nemzet valamennyi tagja büszke legyen rá, mert a kötődés a múlthoz erőt ad ahhoz, hogy nagy dolgokat hajtsunk végre”.

Kép letöltéseForrás: kultura.hu

A Nemzeti Sírkert részeként védett nagycenki mauzóleumban a Széchényi-család sok tagja mellett nyugszik Széchenyi István is. A mauzóleumot 127 millió forintból újították fel.

Bardi Terézia, az Eszterháza Központ főigazgató-helyettese, tudományos igazgatója a tavasszal kezdődött felújításról elmondta, hogy az 1778-ban megnyitott mauzóleum köré draincsöveket fektettek, amely megakadályozza a falak és a kripta vizesedését, a talajvíz beszivárgását. A kriptában kicserélték a nyílászárókat és az elektromos vezetékeket, a bejáratnál felújították a homlokzatot és a kőlábazatokat.

Kép letöltéseForrás: kultura.hu

A felújítás idejére a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárában helyezték el Széchényi Pál (1645-1710) pécsi püspök, kalocsai érsek mumifikálódott maradványait, ahol nemcsak a testet, hanem a bőrrel és szegecsekkel díszített kettős üveg és tölgyfakoporsót is restaurálták.

A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt a bécsi udvar és a magyar rendek között közvetítői szerepet betöltő főpap maradványait csütörtökön szállították vissza a mauzóleumba, ahol rajta kívül a Széchényi család 46 tagja fekszik.

Kép letöltéseForrás: kultura.hu

Széchényi Tímea, a 2013-ban létrehozott alapítvány elnöke úgy fogalmazott: négy évvel ezelőtt kezdtek azon munkálkodni, hogy a rájuk hagyott mentalitást, szellemi örökséget őrizzék és tovább vigyék. Ennek egyik része a nemzeti zarándokhellyé váló mauzóleum felújítása volt. Hozzátette azt is, hogy a következő lépés a szintén a nagycenki temetőben megtalálható, az első világháborúban hősi halált halt Széchenyi Alajos (1892-1915) kriptájának restaurálása lesz, amelyre a győri Gasztonyi család mentorálásával hamarosan sor kerülhet.

Csorba János, Nagycenk polgármestere azt mondta, hogy a település és a Széchenyiek neve összefonódott, ezért a községnek elemi érdeke, hogy a Széchenyi-kultusz virágozzon.

(MTI)