A riói játékok kvalifikációs viadala lesz Magyarország legnagyobb kerékpárversenye, a jövő keddtől vasárnapig sorra kerülő Tour de Hongrie, ugyanis világranglistapontokért és olimpiai kvalifikációs pontokért is küzdenek majd a résztvevők.

A 90 éves, első alkalommal 1925-ben megrendezett magyarországi országúti kerékpáros körverseny csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: nem véletlen a tájékoztató helyszínválasztása, ugyanis a viadal befutója ugyanitt, a Várkert Bazárnál lesz.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a Várkert Bazár életében a kultúra után a sport is megjelenik a kerekesek versenyével. Mivel régi szerelmese a kerékpározásnak, aktívan űzi, ezért szívesen áll a sportág minden kezdeményezése mellé - tette hozzá. Elhangzott, hogy 2008 óta nem rendezték meg a versenyt, ám most állami segítséggel, önkormányzati támogatással újjáéled.

"Bízom benne, hogy az ország imázsához hosszú évtizedekre hozzájáruló rendezvényt láthatnak a sportág szerelmesei" - mondta L. Simon László.

Polony István, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke arról beszélt, szeretné, ha a verseny a tapasztalatokat elemezve évről évre fejlődne, s az országhatáron is túlnyúlna. A szakmai színvonalat ugyanis a hegyi szakaszok emelik, ehhez azonban ki kell lépni az országból - mondta. Egy Kárpát-medencei viadal sportszakmailag is erősebb lenne, és a magyarságot is megmozgatná - fogalmazott.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kerékpársport bekerült a 16 kiemelt sportág közé, 2020-ig 2,8 milliárd forintos támogatásban részesül, ami komoly fejlesztésekre ad lehetőséget, a rangos versenyek pedig, amilyen a Tour de Hongrie is, népszerűsítik a sportágat.

Eisenkrammer Károly főszervező arról beszélt, egykor a francia kerékpáros körverseny, a Tour de France mintájára hívták életre a magyar körversenyt, ezt tükrözi a névválasztás. Az idei viadal jövő kedden Szombathelyen egyéni időfutammal rajtol, a 25 országot képviselő versenyzőkre a hat nap alatt 700 kilométer megtétele vár, és az ország valamennyi régióját érintve érkeznek meg jövő vasárnap az utolsó szakaszon a budai várba, a Várkert Bazár elé.

Az eseményen öt magyar csapat áll rajthoz (Utensilnord, Veloki Team, Mugen Race, DKSI, Cube-Csömör), és további két csapatban lesz egy-egy magyar kerékpáros, a pekingi olimpikon Kusztor Péter (BMC-Amplatz) és a Londonban indult Lovassy Krisztián (Differdange-Losch).

(MTI)