A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája, az állami elővásárlás jogával élve, 2014 októberében, aukción megvásárolta Barabás Miklós: Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona című festményét.

A festményt, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának jelenlétében ünnepélyes keretek között helyezték el székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, ahol 2015. január 31-ig lesz látható.

Kép letöltéseforrás: MTI (repodukció)

A védett műtárgy adásvétele, aukcióra bocsátása esetén a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg. A Műtárgyfelügyeleti Iroda 2014 őszén, egy budapesti árverezőház aukciós kínálatában bukkant Barabás Miklós festményére, amelyet – a Miniszterelnökséggel egyetértésben – a Forster Központ, 2014. október 6-án 6 millió 600 ezer forintért megvásárolt a Magyar Állam számára.

Barabás Miklós (1810 – 1898) életművében fontos szerepet töltöttek be a főúri és polgári megrendelésre készült egyéni és társas portrék, közülük való gróf Nádasdy Ferencné, született gróf Zichy Ilona (1849 – 1873) megörökítése.

Kép letöltéseFotó: Szigetváry Zsolt, MTI

A képet L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Sághi Attila, a Forster Központ elnöke, valamint a képnek ideiglenesen otthont adó Szent István Király Múzeum igazgatója, dr. Demeter Zsófia, illetve a festményt részletesen ismertető Bányai Balázs történész, a Szent István Király Múzeum munkatársa jelenlétében helyezték el a fehérvári múzeumban, ahonnan a Forster Központ vagyonkezelésében lévő nádasdladányi Nádasdy-kastélyba kerül majd.

A gyászruhát viselő fiatalasszonyt ábrázoló egészalakos festmény, ahogy a jelzete mutatja, a grófné korai halála után négy évvel, 1877-ben készült. A kép előtörténete csak részben ismert, az azonban szinte bizonyos, hogy szorosan kötődik gróf Zichy Ilona férjéhez, nádasdi gróf Nádasdy Ferenchez (1842 – 1907), és általa a nádasdladányi, Tudor-stílusban épült Nádasdy-kastélyhoz, amelyet az özvegyen maradt, fiatal Nádasdy gróf úgy fejezett be és úgy rendezett be, mintha elhunyt hitvese továbbra ő is ott élne. A gróf többet nem házasodott meg, három gyermekének, a kultúrának és a közügyeknek szentelte életét.

(Miniszterelnökség)