A hatékony, olcsó, gyors közigazgatás, illetve az összefogottan, költségtakarékosan működő államigazgatás versenyképesebbé teszi Magyarországot - hangsúlyozta Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára a Joint Venture Szövetség szakmai rendezvényén kedden Budapesten.

Kiemelte: a szervezeti reform mellett fontos, hogy minél kevesebb államigazgatási eljárásért kelljen illetéket, díjat fizetni. Tavaly a megyei és a járási kormányhivatalok segítségével felmérték, hogy az állampolgárok, illetve a vállalkozások milyen adminisztratív díjat csökkentenének, ennek során csaknem 400 ezer kérdőívet töltöttek ki a válaszadók - idézte fel.

A kérdőívek eredményét is felhasználva hajtották végre az "állami rezsicsökkentés" első fordulóját, amelynek során igyekeztek figyelembe venni mind az állampolgári, mind a vállalkozói javaslatokat - mondta Belányi Márta. A vállalkozásokat érintő, idén január 1-jétől érvényes változásokról szólva a helyettes államtitkár egyebek mellett említette a számviteli beszámolók éves közzétételi díjának megszűnését, az adóhatósági igazolások és a vállalkozói igazolványok kiadásának ingyenessé válását, illetve kiemelte az eljárási határidők csökkentését.

Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára hangsúlyozta, a közigazgatási hatósági eljárások jelentősen átalakultak, egyszerűsödtek január 1-jétől. Csökkent az engedélyhez között tevékenységek száma, illetve racionalizálták az ügyintézési határidőket.
Az ügyintézési határidőket összességében mintegy 30 százalékkal tudták csökkenteni - emelte ki a helyettes államtitkár.

Tálos Péter, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke elmondta, a szervezet célja a magyar gazdaság versenyképességének javítása. A befektetések ösztönzésének, a befektetőbarát környezet kialakításának egyik eszköze a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentése. Folyamatosan új megoldásokat kell találni, hogy a lehető legkisebb adminisztráció terhelje a vállalkozásokat - fejtette ki a JVSZ elnöke.

(MTI)