A felelősöket meg kell nevezni, folytatni az építkezést és minden esztendőben visszajönni, emlékezni – jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap a vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulóján tartott kolontári megemlékezésen.

Kovács Zoltán felidézte, hogy a katasztrófát követően a kormány nagyon gyorsan cselekedett, 30 milliárd forintot költve a helyreállításra, amelyből megújulhatott a tárgyi és a természeti környezet.

Kép letöltéseKovács Zoltán: "Nagyon erős országos és nemzetközi összefogás jött létre a katasztrófát követően" Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Minden igyekezet ellenére az érintettek lelki békéjét a legnehezebb helyreállítani, hiszen tudni akarják, hogy kik a felelősek a történtekért, akik a mai napig sincsenek megnevezve – fogalmazott az államtitkár, aki egyúttal a térség országgyűlési képviselője is.

Tíz ember meghalt, 286-an megsérültek, 4 ezer hektárt elöntött a vörösiszap, amelyből ezer hektáron mezőgazdasági termelés folyt – emlékeztetett Kovács Zoltán.

Kép letöltéseA vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulójának dátumára emlékeztető installáció Kolontáron Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Kiemelte, hogy nagyon erős országos és nemzetközi összefogás jött létre a katasztrófát követően, új házak épültek, a mezőgazdasági károkat megtérítette az állam, új utakat, csatornát, sportpályát, orvosi rendelőt kapott a település – sorolta az államtitkár, rámutatva arra is: az emberi életeket, a régi emlékeket, fényképeket azonban már nem lehet visszahozni.

Az élet nem áll meg, tovább kell építeni a települést, minden évben eljönni emlékezni és mindent megtenni azért, hogy hasonló tragédia soha ne fordulhasson elő sehol az országban – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Kép letöltéseTili Károly polgármester, mellette Kovács Zoltán államtitkár Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Tili Károly, Kolontár független polgármestere arról beszélt, hogy az évforduló elsősorban a település kilenc halottjára emlékeznek. Felidézte azt is, hogy milyen sok segítséget, együttérzést tapasztaltak a kolontáriak a katasztrófát követően.

Mindenki másképp dolgozza fel a történteket, van, aki ma is a felelősöket keresi, van, aki már beletörődött a sérelmeibe – fogalmazott. Tili Károly azt mondta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalok számára példa legyen, ahogy a település lakói új életet kezdenek a katasztrófa után.

A megemlékezés fáklyás felvonulással folytatódott.

Kép letöltéseA devecseri emlékparkban az egykori Móricz utca volt lakója nemzetiszínű szalagot köt fel az emlékfára, amelyen az öt évvel ezelőtti katasztrófa által érintett utcák nevei láthatók Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A szomszédos Devecserben, a Makovecz parkban a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar térzenéjét hallgatták meg az emlékezők, majd az ökumenikus istentiszteletet követően fáklyás menet indul az emlékparkba a Rotary-házhoz. Ott Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere kijelentette, hogy az elmúlt időszak tanúsága szerint a település élni akar és élni is fog.

Ferenczi Gábor felidézte, hogy az emlékparkban kapott helyet a vörösiszap-katasztrófa emlékjele, egy kopjafa, az összes utca nevével, melyet az áradat érintett.

Az elveszett emlékeket pótolni nem lehet, de a megpróbáltatásból erőt lehet meríteni a település további építéséhez – fogalmazott a polgármester.

Kép letöltéseRésztvevők a katasztrófa ötödik évfordulóján a devecseri emlékparkban Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. Az ügyben halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 ember, a cég vezetői és több alkalmazottja ellen, valamint számos polgári per is indult.

(MTI)