Tizenkét kormányablakban lehet adóügyeket intézni július 1-jétől, 2018 végéig összesen kilencvenegy kormányablakban nyílik adóügyi ügyfélszolgálat országszerte.

Tállai András a paksi kormányablak épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta: 2017 második félévében újabb 15 helyszínen nyílik meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálata, amely 2018-ban további 64 kormányablakban lesz elérhető.

Az új helyszíneken az adóhatóság teljes körű ügyintézési lehetőséget biztosít - hangsúlyozta. Hozzátette: a NAV-ügyfélszolgálat kormányablakokba történő integrálása a jó állam programjába illeszkedik, amely a bürokrácia csökkentését tűzte ki célul, ezentúl az állampolgároknak kevesebb időt, pénzt, energiát kell fordítaniuk az adóügyek intézésére.

Tállai András emlékeztetett az adóhatósági bürokráciacsökkentés egyik fontos állomására is, miszerint 3,8 millió embernek készítette el az adóbevallását, és csaknem másfél millió embernek semmit nem kellett tennie adóbevallásával, mégis teljesítette kötelezettségét.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy ma már 270 helyen működik kormányablak, ahol 1600 ügytípust lehet intézni. Ezekhez társul most 89 adóügytípus, a többi között adóazonosító jellel, adókártyával, igazolásokkal, a családi otthonteremtési kezdeménnyel (csok) és a családi adókedvezménnyel kapcsolatos ügyek intézése - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az új NAV-ügyfélszolgálatok július 1-jével Komlón, Mohácson, Siklóson, Szigetváron, Csornán, Hajdúszoboszlón, Lentiben, Zalaszentgróton, Nyírbátorban, Tiszavasváriban és Pakson kezdik meg működésüket, Várpalotán már korábban elindult a szolgáltatás.

Közölte: a NAV eddigi ügyfélszolgálatai továbbra is megmaradnak. A kormányablakok NAV-ügyfélszolgálataira 4,5 milliárd forintot fordítanak, amelynek jelentős része az adótitkok biztonságát szolgáló rendszer kiépítését szolgálja.

Az államtitkár megjegyezte: az eddigi visszajelzések szerint az emberek szívesen fordulnak a kormányablakokhoz, amelyeket 2016-ban országszerte 12,5 millióan kerestek fel, az ügyek több mint felét ezeken keresztül indították el.

(MTI)