A nemzetgazdasági miniszter interjúja a HVG.hu-nak.

hvg.hu: Kérem, tegyen egy ígéretet, ami fél év múlva még érvényes lesz. Miniszteri meghallgatásán nyugodt, kiszámítható gazdasági környezetet ígért, ehhez képest minden eddiginél ellenségesebb a viszony a bankszektorral.

Varga Mihály: Nem így látom: az előző ciklusra ígért legfontosabb gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósultak. Magyarország 2013 júniusában kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, a gazdaság növekedése 2013 második felétől beindult. A foglalkoztatás szintje is javult. A parlamentnek benyújtott adótörvény-módosítások során én magam hangsúlyoztam, hogy senkinek nem kell nagy változásokra felkészülnie, nem kell újraírni az adónaptárakat. Vagyis betartottam, amit mondtam.

hvg.hu: A bankoknak ehhez képest igencsak át kell írniuk az adónaptáraikat, nem beszélve a könyveikről.

V. M.: A devizahiteles szindróma olyan akut betegség, amit kezelni kell – ez látszott már 2008-ban, és 2010-ben is, és most is együtt élünk vele. Épp most készülünk kivezetni ezt a problémát a magyar pénzügyi rendszerből.

hvg.hu: A devizahitelesek kompenzációját úgy ütemezik, hogy még a helyhatósági választások előtt kifizessék ezek egy részét a bankok?

V. M.: Farizeus lennék, ha nem szeretném, hogy még a választások előtt pénzt jutassunk az embereknek, de nem ez az intézkedések lényege. A Kúria döntései kötik a kormányt, ha mindenhol a lehető legszorosabb határidőket tartjuk be, akkor is legkorábban október végén, november elején zárulhatnak le a most induló banki devizahiteles perek. A devizahitelek forintosításáról szóló jogszabály benyújtása pedig november végén, december elején várható. 2014 végéig mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a devizahitelekből milyen feltételek, milyen elszámolás mellett lesznek forinthitelek, ez a reális menetrend.

hvg.hu: Vagyis a forintosítás a jövő évben történik meg.

V. M.: Várhatóan igen, de ehhez a jogszabályokat idén el kell fogadni.

hvg.hu: A reklámpiac szereplőinek is eléggé újra kellett írniuk az adónaptárukat, és kormányzati források „felpörgetett gazdasági törvényhozást” ígértek nekünk az őszre.

V. M.: Szeretem a meglepetéseket – de csak a sportpályán, a színházban, vagy a karácsonyfa alatt. Arra készülök, hogy az eredeti menetrend szerint megyünk tovább: lesz költségvetés, zárszámadás, adómódosítások – mint minden évben. Hogy a változás mélysége milyen, az persze percepció kérdése: ha valakinek egy kicsi jogszabály-módosítás is jelentősen befolyásolja az életét, joggal mondhatja, minden felfordult körülötte, de a gazdaság egészére nézve ez – például a reklámpiac ügye – mégis csak kis szelet.

hvg.hu: Lesz kiigazítás?

V. M.: Olyan lépésekre lehet készülni, amelyek biztosítják az előre eltervezett költségvetési pálya megvalósítását. Vannak kockázatok most is: az infláció szintje elmarad a költségvetés tervezésekor gondolttól. Ugyanilyen kockázat a kötelezettségszegési eljárásokból eredő bírságok és uniós támogatások visszatartásának lehetősége. Ezekre is fel kell készülni.

hvg.hu: Egy ilyen lépés lenne az útépítő cégekre kivetendő visszamenőleges különadó, ami egy brüsszeli büntetést kompenzálna?

V. M.: Csapataink harcban állnak, nincs még végleges döntés. Vannak más, függőben lévő ügyek is, jöhetnek még támogatásfelfüggesztések. Nekünk arra kell készülnünk, hogy az uniós támogatásokat az utolsó euróig le tudjuk hívni, nekem pedig, mint a költségvetésért felelős miniszternek tisztában kell lennem, hogy ha ez nem sikerül, és visszatartanak kifizetést, akkor ehelyett a költségvetésnek kell finanszírozóként belépnie.

hvg.hu: Tehát az az elv, hogy amilyen programot érint a leállítás, annak az érintettjei fizetnek?

V. M.: A bajt ott kell kezelni, ahol azt okozták. A devizahiteleket sem a reklámszakma képviselőivel akarjuk rendezni.

hvg.hu: Nekünk úgy tűnik, fontos ügyek kerülnek el az NGM-től.

V. M.: A minisztériumtól kerülnek el ügyek, és kerülnek hozzánk is. Ez teljesen normális.

hvg.hu: De fontosabbak kerültek el, mint amiket önökhöz vittek.

V. M.: Mondana egyet?

hvg.hu: Külgazdasági kapcsolatok.

V. M.: Ez önálló terület lesz, erről kormánydöntés volt. Korábban a három bába – Külügyminisztérium, NGM, Miniszterelnökség – között sokszor elveszett a gyermek.

hvg.hu: A magyar bankrendszerre komoly hatást gyakorló takarékszövetkezeti átalakítást sem önök végzik.

V. M.: Mert állami vagyont érint, az átmeneti tulajdonosok pedig a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta lettek, ezek nem hozzánk tartoznak. A jogszabályok előkészítésében egyébként az NGM is részt vett.

hvg.hu: De az átalakítást a Miniszterelnökség felügyeli.

V. M.: Azért, mert az átalakítás közpolitikai szempontok mentén is zajlik, és ezt nyilván a Miniszterelnökségen koordinálják. 2010 óta nyílt lapokkal játszunk: politikai kormányzás is folyik, amelynek központja a Miniszterelnökség. A miniszterelnöki célkitűzés egyértelmű volt, a magyar bankrendszernek 50 százalékban magyar tulajdonban kell lennie, ez egy politikai cél, aminek a Miniszterelnökség a politikai felelőse, mi a szakmai végrehajtói vagyunk.

hvg.hu: De a takarékszövetkezeti rendszer átalakításának szakmai munkáját sem az ön minisztériuma, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium végezte el tavaly.

V. M.: Az előbb fejtettem ki, hogy  miért. Az Integrációs Alap létrehozása és 130 milliárddal való feltöltése sem ment volna az NGM nélkül. A takarékszövetkezeti rendszer egyébként mekkora része a teljes magyar bankszférának? Öt százaléka.

hvg.hu: Az 50 százalékos magyar tulajdon elérésének a bankrendszerben, van határideje? Mi a politikai cél?

V. M.: Minél előbb, annál jobb. Nincs kitűzött céldátum. A helyzet jobb, mint 2010-ben, de a kívánatos nagy változások még nem következtek be.

hvg.hu: Ilyen „kívánatos nagy módosulások” lennének, ha egyes nagy külföldi bankok elhagynák Magyarországot?

V. M.: Azt látom, hogy a külföldi tulajdonú bankok magyarországi leánybankjai számára még mindig vonzó piaci lehetőségeket kínálunk. Az elmúlt hetekben az Erste, a Raiffeisen, az Unicredit és a CIB is deklarálta, hogy maradni fog. Azt Erste vezére azt mondta, 2015-től már jobb évekre számít – igaza van, én is így látom, jobb éveink lesznek. A Raiffeisennél lekerült a napirendről a leánybank értékesítése, tartós, bővülő jelenlétre számítanak, a CIB-nél ugyanezt mondják. Senki nem akar banktól megszabadulni, mindenki meg akarja tartani, vagy alapítani szeretne – valószínűleg azért, mert felmérték, ez egy jó üzlet.

hvg.hu: A kormány mit szeretne?

V. M.: Jól működő bankrendszert, amely hitelez, tisztességesen látja el a feladatait, korrekt az ügyfelekkel. Azt is szeretném, hogy minél több hazai irányítású bank legyen, ahol a döntéseket helyben hozzák meg. A gazdasági válság kitörésekor az anyabankok saját problémáikat forrásátcsoportosítással oldották meg, ez nálunk hitelszűkülést jelentett.

hvg.hu: Az elmúlt egy év legjelentősebb gazdaságpolitikai lépése a Nemzeti Bank Növekedési Hitel Programja (NHP) volt. Az az érzésünk, az ön „halvérű” habitusához jobban illik, hogy az NGM kicsit visszaszorul a gazdaságpolitikai döntések terén.

V. M.: Már megint ennél a témánál járunk? A turizmus most került vissza hozzánk. A jövőben mi intézzük a közszféra teljes autó-, bútor-, telefon-közbeszerzését. A szén-dioxid-kvóta kereskedelme átkerült az NGM-hez. Nem tapasztalok visszaszorulást, de lehet, hogy kívülről másképp látni. A politikusok persze mindenhez értenek, és mindent szívesen vállalnak, de nem árt azzal tisztában lenni, mihez ért a hozzájuk tartozó apparátus. Az MNB komoly segítséget nyújt a gazdaságpolitikának azzal, hogy az NHP-t elindította. A magyar költségvetésből vajon honnan vennénk elő kétezer milliárd forintot? Minden gazdasági miniszter arról álmodik, hogy a növekedés ösztönzéséhez partnereket talál.

hvg.hu: Csak azon tanakodunk, hol dőlnek el a nagy gazdaságpolitikai döntések.

V. M.: Ezt a döntést a jegybankban kellett meghozni. Aktívabb lett az MNB, sokkal aktívabb, mint a Simor-korszakban, amelyre passzív, reagáló magatartás volt jellemző, szinte csak a kamatdöntésen keresztül akarták befolyásolni a gazdaságot. Egy NHP-t Simorék idejében lehetetlen lett volna még elképzelni is.

hvg.hu: Próbálták?

V. M.: Mi akkor ellenzékben voltunk, ha jól emlékszem.

hvg.hu: A végén már nem.

V. M.: A végén már nem, de a döntéshozatal nagy része olyan emberek kezében volt, akik másfajta logikában gondolkoztak. Azt se felejtsük el, hogy hol álltak a kamatok.

hvg.hu: Választások előtt a miniszterelnök azt mondta, hogy egy számjegyű is lehet a most 16 százalékos személyi jövedelemadó kulcsa. Később ön is hasonlóan nyilatkozott. Azóta ez elhalt. Lekerült a napirendről?

V. M.: Tőlem minden újságíró megkérdezi, abban biztos vagyok, hogy náluk, az újságíróknál nem halt el. Körülbelül 500 milliárd forintos kiesést jelentene a bevételi oldalon, ha kilenc százalékra csökkenne a személyi jövedelemadó kulcsa. Ennek a fedezetét, forrását egyelőre nem látom, de a cél az, hogy lehetőleg minél kisebb mértékű elvonás terhelje a munkából származó jövedelmet.

hvg.hu: Akkor ez azt is jelenti, hogy a fogyasztási és forgalmat terhelő adókat nem csökkenti a kormány, például áfacsökkentésre nem számíthatunk a következő években.

V. M.: Nehezen látnám kivitelezhetőnek, hogy a fogyasztási és a jövedelem típusú adókat egyszerre csökkentsük.

hvg.hu: Ennek viszont az a további következménye, hogy az áfacsalók paradicsoma maradhatunk.

V. M.: Minden országban jelentősek a visszaélések, ez európai probléma.

hvg.hu: Viszont ahol a legmagasabb az áfa, mint nálunk, ott a leginkább érdemes ilyen visszaélésekkel próbálkozni.

V. M.: Így van, a csábítás ott a legerősebb. Függ a hagyományoktól, adózási kultúrától is, hogy egy országban mekkora a feketegazdaság aránya. Azt tapasztaljuk, hogy az online pénztárgépekre való átállással azért ez érezhető mértékben csökkent. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) folyamatos és fontos feladata, hogy a feketegazdaságot szűkítse, ellenőrzésekkel, olyan cégek feltérképezésével, amelyek az adócsalásokban üzletszerűen vesznek részt.

hvg.hu: Biztos, hogy jól végzi a munkáját a NAV? Tavaly ősszel kirobbant egy áfacsalási botrány, és megkérdőjeleződött a NAV hitelessége az adócsalás elleni küzdelemben. Elindított ez a botrány valamilyen változást?

V. M.: Ebben az ügyben mindig azt mondtam, hogy ha bárkinek bármilyen bizonyítéka van arra, hogy a NAV-nál, a NAV környezetében vagy máshol visszaélések történnek adóbevallásokkal, adótételekkel, akkor azt azonnal jelentse.

hvg.hu: Ott van egy ilyen jelentés az ügyészségen.

V. M.: Várom a végeredményt. Persze, hangzatos felvetések mindig voltak, hogy ezermilliárdok tűnnek el. Naiv sem vagyok, azt sem hiszem, hogy a NAV-nál csak szent emberek dolgoznak. Azt kell mondani,  hogy X, Y vagy Z zavarosban halászott, akkor el lehet indulni.

hvg.hu: De ki mondja meg ezt? A sajtó?

V. M.: A Horváth András-féle felvetésekkel az a baj, hogy konkrétan semmit nem mondott az úr.

hvg.hu: Nem is mondhat. Viszont van egy dosszié.

V. M.: Van egy dosszié, amit lengetett, hogy abban volt-e konkrét anyag, vagy nem, azt nem tudom. Kértük, hogy adja ide, hadd vizsgálhassuk meg.

hvg.hu: Ott van a rendőrségnél.

V. M.: Akkor a rendőrség végezze a dolgát.

hvg.hu: A kormány nem kérheti el ezt a dossziét?

V. M.: A kormány tájékozódhat, de konkrét ügyet nem befolyásolhat. A NAV-nak pedig az a dolga, hogy beszedje az adókat.

hvg.hu: Viszont a norvég alapok ügyében a Kehitől kezdve a teljes kormányzati fegyvertárat pillanatok alatt berobbantotta a kormány, jóval kisebb összegek miatt. Ehhez képest az áfacsalási botránnyal kapcsolatban sokkal visszafogottabb.

V. M.: Most hangzott el, hogy az ügyészség, a rendőrség vizsgálja ezeket a bejelentéseket.

hvg.hu: Mikor érhetnek véget a vizsgálatok az áfaügyben?

V. M.: Nem tudok határidőről. Mellesleg igen furcsa lenne, ha a gazdasági minisztérium beleszólna akár az ügyészség, akár a rendőrség dolgaiba.

hvg.hu: Ön nem is érdeklődhet?

V. M.: Érdeklődhetek, ön is, bárki érdeklődhet.

hvg.hu: Viszonylag konkrét információk vannak arról, hogy a Magyar Turizmus Zrt.-t, a Budapesti Fesztiválközpontot, mindazokat a szervezeteket, amelyek országimázzsal, országnépszerűsítéssel, egyéb programszervezéssel foglalkoznak, egy nagy nemzeti médiaügynökségbe vagy ügynökségbe fogják szervezni. Erről született már döntés?

V. M.: Nem. Mint minden ötletet, ezt is érdemes megfontolni és megvizsgálni. Konkrét előterjesztéssel vagy felvetéssel nem találkoztam.

hvg.hu: Melyik tárcához, intézményhez tartozna egy ilyen szervezet?

V. M.: Sok szereplőhöz tartozhatna. Nyilván az érintett tárcák az NGM, az Emmi, kismértékben az állami cégek okán az NFM. Tartozhatna a Miniszterelnökséghez is. Sok miniszter jelentkezhet érte.

hvg.hu: Mi a véleménye a legújabb nyugdíjötletről, mely szerint a gyereknevelést el kellene ismerni a nyugdíjrendszerben?

V. M.: Megfontolandónak tartom, jó ötlet. Európa sok országában van már olyan rendszer, ahol valamilyen módon ösztönzik a nyugdíjrendszer összekapcsolását a vállalt, felnevelt gyermekek számával. Sokféle megoldás van, az adórendszeren keresztül és közvetlen járadék formájában is lehet visszatéríteni.

hvg.hu: És mi a helyzet az egyéni számlás rendszerrel, amelyet négy éve megígértek?

V. M.: Mivel nem hozzám tartozik az ügy, nyugodtan tudok más kolléga kontójára ígérni: lesz ilyen. Rajtam nem fog múlni.

hvg.hu: Az utóbbi időben úgy tűnik, mintha a kormány és egyes hozzá közel álló üzleti körök között a viszony megromlott volna, és mintha egy küzdelem zajlana. Hogyan látja ezt a helyzetet?

V. M.: Ezek szimpla sajtótalálgatások. A média szeret kormánydöntések mögé olyan dolgokat látni, amelyek nem biztos, hogy ott vannak.

Az eredeti interjút itt találja.

(HVG.hu)