Az elmúlt két évben százezer vállalkozás jutott munkahelyvédelmi adókedvezményhez, az állásvédő lehetőség ma már több mint nyolcszázezer dolgozó kenyérkeresetét garantálja a versenyszférában - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára a lapnak elmondta: huszonnégy hónap alatt összesen 222 milliárd forintnyi adókedvezmény járt azoknak a versenyszférához tartozó vállalkozásoknak, amelyek a munkaerőpiac kiszolgáltatott szereplőinek adtak állást, a szóban forgó összegen nagyjából százezer cég osztozott meg.

A minisztériumi vezető közölte: a munkahelyvédelmi akció tavaly év végén háromszázezer nyugdíj előtt álló személy és több mint negyedmillió olyan dolgozónak a mindennapi kenyérkereseténél játszott lényeges szerepet, akik szakképzettséget nem igénylő munkakört töltöttek be. Rajtuk kívül 150 ezer fiatal, harmincezer régóta állást kereső ember és negyvenezer kisgyermekes szülő elhelyezkedését támogatta az adókönnyítés.

Egyetlen uniós tagország sem alkalmaz kedvezményeket olyan széles körben, mint Magyarország - idézi a lap a helyettes államtitkárt.

(MTI)