Soha nem látott összeg marad idén a családoknál, csak az adókedvezményekkel 380 milliárd forintot spórolhatnak a gyermekes szülők - mondta Tállai András az MTI-nek, kiemelve, hogy már több mint 44 ezer négy- vagy többgyermekes anya élt az új adókedvezménnyel, ők nem fizetnek egy forint személyi jövedelem adót (szja) sem.

A pénzügyminisztériumi államtitkár közölte: hónapról-hónapra egyre több nagycsaládos anya él a családvédelmi akció idén életbe lépett újításával: januárban 38 ezren, júniusban pedig már több mint 44 ezren éltek a mentességgel.

Mint mondta: az első fél évben az újfajta adókedvezmény révén több mint 9,1 milliárd forintot hagyott a családoknál a kormány.

"A világszerte példaértékű, a négygyermekes anyáknak járó magyar adókedvezmény hármas részletszabályrendszere biztosítja, hogy a legnagyobb közteher megtakarítását a lehető legszélesebb körben lehessen igénybe venni" - fogalmazott Tállai András.

A mentesség nemcsak a vér szerinti gyerek után jár, a már felnőtt gyerekeket is figyelembe veszik, és az szja-mentesség nem zárja ki a családi adókedvezmény igénybevételét. Így az anya vagy a saját munkavállalói járulékából vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek utáni gyermekkedvezményt - mondta Tállai András.

A kormány családtámogató politikáját a koronavírus-válság sem tudta felülírni - jelentette ki Tállai András. A korábban bevezetett intézkedések tovább élnek, az állam az idén minden eddigit meghaladó összeget hagy a családoknál az adókedvezmények révén.

A négygyermekes anyáknak szóló új kedvezmény - az adatok tanúsága szerint - a nagycsaládos anyák munkájának megvédéséhez is jelentősen hozzájárult, hiszen a járvány legjobban sújtotta második negyedév időszaka alatt nemhogy nem csökkent, hanem nyolcszázzal nőtt a jövedelmet szerző, így adókedvezményre jogosuló négygyermekes anyák száma - hangsúlyozta az államtitkár.

Emellett a világjárvány káros hatásait mérséklő intézkedések is segítik a családokat. A hitelmoratórium révén az év végéig nem kell törleszteni a hiteleket, ez csaknem kétezermilliárd forintot hagyhat több százezer banki adósnál. Mintegy 60 ezer szülőt segített a kisgyermekes családoknak szóló kedvezmény, amely a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-, gyet- és gyed-jogosultságokat hosszabbította meg - sorolta az államtitkár.

Tállai András szerint jól mutatja a családok megbecsülését és segítését, hogy míg 2010-ben 12 milliárd forint adókedvezményben részesültek a szülők, addig idén ennek több mint harmincszorosával, 380 milliárddal számolhatnak.

(MTI)