A koronavírus sem tudja "felülírni" a kormány 2010 óta folytatott adópolitikáját: a veszélyhelyzetben is csökkennek az adók és az adminisztrációs terhek - jelentette ki a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatón.

Izer Norbert azt mondta, a kormány az elmúlt két hónapban számos intézkedést hozott a járvány lassítása, a magyar emberek egészségének megőrzése, a családok, a munkahelyek és a gazdaság védelme érdekében. Hozzátette: több mint 600 milliárd forintot fordított a védekezésre és több ezer milliárd forintot a családok és vállalkozások támogatására.

A támogatások és az adók mérséklése mellett fontos lépés az adminisztráció csökkentése is. Egy nemzetközi kutatás szerint a vállalkozások átlagosan az árbevételük 2,5 százalékát fordítják az adóadminisztrációra, e teher aránya pedig a kis- és közepes (kkv) vállalkozásoknál a legnagyobb - közölte az államtitkár.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kkv számára gyakorlatilag adminisztrációmentesen, akár 20 napon belül is kiutalhatja a visszajáró áfát, ez likviditási segítséget is jelent, a cégek gyorsabban tudnak forráshoz jutni és bekapcsolódni a gazdaság újraindításába - mondta Izer Norbert.

A már az április 20-ai áfabevallás esetében is alkalmazott szabály alapján a 36 700, adót visszaigénylő vállalkozás csaknem kétharmada gyorsabban fogja visszakapni a neki járó összeget. A megbízható adózónak minősülő 10 100 vállalkozásnak már május 10-én mintegy 80 milliárd forintot utalt ki a NAV. Az általános minősítésű kkv-k esetében 75-ről 30 napra gyorsult az áfakiutalás határideje. Az érintett 12 ezer vállalkozás július 4. helyett már május 20-án meg fogja kapni a 75 milliárd forintnyi visszaigényelt áfát - közölte a politikus.

A kormány négy hónappal - május 31-éről szeptember 30-ára - kitolta az éves beszámolók, valamint az ehhez kapcsolódó éves adóbevallások és adóbefizetések határidejét. Az intézkedés 600 ezer céget, civilszervezetet érint. Az öt érintett adófajta - a társasági adó, a kisvállalati adó, az energiaellátók jövedelemadója, a helyi iparűzési adó és az innovációs járulék - későbbi megfizetése 200 milliárd forint többletlikviditást biztosít négy hónapon át a vállalkozásoknak - jelezte az államtitkár.

(MTI)