A kisvállalati adó (kiva) kulcsának harmadszori csökkentése mellett a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal népszerűsítő tájékoztatókampánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy már mintegy 51 ezren választották ezt az adófajtát - mondta a Magyar Hírlapnak Izer Norbet.
A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a lap keddi számában kiemelte: a 2013-ban bevezetett kisvállalati adó az egyik legdinamikusabban népszerűsödő adófajta. Megjegyezte, hogy a kormány több speciális adózási formát kínál a vállalkozásoknak, és a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között.
A kiva kulcsa először 2017-ben csökkent két százalékkal 14 százalékra, majd 2018-ban újabb egy százalékpontos mérséklés történt, majd a gazdaságvédelmi akcióterv az idei évtől további egy százalékponttal, 12 százalékra mérsékelte az adókulcsot - írta a lap.
Izer Norbert közölte: az intézkedés eredményességét a legfrissebb statisztika igazolja, az adóhivatal február 7-i nyilvántartásában ugyanis már 50 899 kivás cég szerepelt.
Az államtitkár kitért arra, hogy az adózók számával együtt és a kulcs csökkentése ellenére a kiva-bevételek is nőttek: míg 2018-ban 41,7 milliárd forint volt a költségvetés kiva bevétele, addig tavaly már 70,5 milliárd forint.
(MTI)