A következő másfél évben 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg, ami jelentősen könnyíteni fogja a gazdálkodók és a magánszemélyek életét.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára felidézte: 2010-ben jelentősen átalakult az adópolitika, azóta folyamatosan csökkennek az adók. Az adóelvonás mértéke 2016-ról 2017-re 39,3 százalékról 38,4 százalékra csökkent, méghozzá egy olyan időszakban, amikor az unióban átlagosan nőtt az adóteher, ennek eredményeként Magyarország lett az EU legnagyobb adócsökkentője - mondta.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A következő másfél évben 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg. Az adócsökkentések révén tavaly mintegy 290 milliárd forint maradt a gazdálkodóknál és a lakosságnál. Idén a szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentése mintegy 145 milliárd forintot, jövőre pedig 300 milliárd forintot hagy a foglalkoztatóknál, a többi elem pedig mintegy 50 milliárd forintot jelent másfél év alatt - ismertette az államtitkár.

A parlament által kedden elfogadott intézkedések közül két intézkedés már szerdán hatályba lépett. Az adóelőleg feltöltés eltörlésének köszönhetően mintegy 170 milliárd forintot öt hónappal tovább használhatnak a gazdálkodók. A másik a fejlesztési adókedvezmény bővítése, amitől azt remélik, hogy jelentősen bővülni fog a kkv-k beruházási hajlandósága.

A további adóváltozásokról elmondta: július 1-jétől 2 százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent a szocho adókulcsa, a reklámadó kulcsa pedig július 1. és 2022. december 31. között 7,5 százalékról 0 százalékra. 2020. január 1-jétől a kisvállalati adó (kiva) adókulcsa 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik, a szálláshely áfája pedig 5 százalékra csökken, valamint életbe lép a négygyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentessége.

A szocho csökkentésével kapcsolatban kiemelte, hogy a másfél év alatt a gazdálkodóknál hagyott közel 450 milliárd forintot a gazdálkodók vélhetően bérfejlesztésre, bérfelzárkóztatásra vagy esetleg a versenyképesség növelésére fogják felhasználni.

Az államtitkár kitért arra is, hogy Magyarország jól szerepel az élőmunka csökkentése terén: a 2017-2018-as periódusban a magyar adóék csökkent a legnagyobb mértékben az OECD-országok között, két év alatt 3,2 százalékponttal, megelőzve Észtországot és az Egyesült Államokat.

Kiemelte, hogy a szocho csökkentése más adókra is kedvezően hat. A katát választóknál az 50 ezer forintos tételes adó megfizetése esetén a pénzbeli ellátások alapja 94 400 forintról 98 100 forintra, míg a magasabb mértékű, 75 ezer forintos tételes adó megfizetése esetén 158 400 forintról 164 000 forintra emelkedik az ellátási alap.

A szocho csökkenésével összefüggésben a kiva kulcsa is mérséklődik, az 1 százalékpontos csökkenés több mint 40 ezer vállalkozást érint. Az államtitkár szerint ez az egyik legdinamikusabban fejlődő adónem. A Pénzügyminisztérium idén is segít az áttérésben, az adóhatósággal karöltve őszre tájékoztató kampányt terveznek, megkeresik azokat a vállalkozásokat, amelyek jogosultak lennének az áttérésre, és jobban is járnának a kiva választásával.

A szálláshelyek áfájának csökkenésével 22-25 milliárd forint marad az iparágban. Az 5 százalékos áfakulcs a legalacsonyabb lesz a környező országok közül, és az államtitkár szerint a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulással kiegészítve is erősen versenyképes lesz. Hozzáfűzte, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ bevezetésével fehéredni fog az iparág, ami hozzájárul ahhoz, hogy a szektor egyre nagyobb támogatást kaphasson, és nagyobb versenyképességre tudjon szert tenni.

A reklámadó 0 százalékra történő átmeneti csökkentése mintegy 500 céget érint, az intézkedéstől azt várják, hogy piacbővítő hatása lesz, és a digitalizáció előretörésében is segít.

A négygyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentességével mintegy 40 ezren tudnak élni és évi 22-23 milliárd forint kedvezményt jelent az érintetteknek, ami a munkával szerzett jövedelemre terjed ki. A családi adókedvezménnyel, az első házasok kedvezményével valamint a négygyermekes anyák kedvezményével 380 milliárd forint marad a családoknál minden évben.

A kivezetendő evával kapcsolatban elmondta, hogy az adóalanyok választásának megkönnyítésére ősszel kampányt indítanak, amelyben bemutatják az egyszerűsített adónemek előnyeit, és a döntés megkönnyítésére kalkulátorokat is elhelyeznek a PM weboldalán.

(MTI)