A nemzetgazdasági tárca és a jegybank néhány ponton másként értékeli a 2016-os év költségvetési folyamatait. A Világgazdaság hasábjain előzőleg arról írtunk, hogy a növekedést serkentő intézkedéseket nem lehet a költségvetési stabilitás és az államadósság-csökkentés rovására megvalósítani, ez ugyanis a költségvetési politika utóbbi években kivívott hitelességét veszélyeztetné. A továbbiakban a hiány tervezésének és a költségvetés végrehajtásának természetéről és felelősségéről, valamint az előttünk álló legfontosabb feladatokról lesz szó.
Kiszámíthatatlan tényezők
3. A hiány tervezett mértékének „eltalálása” nem jó szándék és szakmai hozzáértés kérdése, számos előre nem látható tényező alakítja. Az
Európai Unió tagállamainak hivatalos dokumentumai alapján megállapíthatjuk, hogy nincs olyan tagállam és nincs olyan tagállami szervezet, mely rendelkezne a bölcsek kövével, és tévedhetetlen prognózist adna egy gazdasági mutatóra. Igaz ez a gazdasági növekedésre és a költségvetési hiányra is. 2016-ban a magyar gazdaság 2 százalékos bővülése érdemben alacsonyabb volt a jegybank még ősszel is publikált – megjegyzendő, hogy 2 százaléknál kisebb hiányprognózis melletti – 2,8 százalékos előrejelzésénél és kismértékben a kormány legutóbbi, 2,1 százalékos számításánál is. Igaz, a 2 százalékos növekedési adat szerényebb, mint a megelőző évek számai, de még így is kismértékben meghaladhatta az unió átlagát – vagyis a 2013 óta látott reálkonvergencia folytatódott.
A hiányszám „telibe találása” szinte a véletlen műve. Azon túl, hogy matematikai képletekkel, a múltbeli történések vizsgálatával, elemzésével a gazdaság szereplőinek viselkedése (például vásárlások időzítése, pontos volumene) – s így cselekedeteik költségvetési hatása – nem határozható meg tökéletesen, az úgynevezett uniós módszertan szerinti, eredményszemléletű hiányt (erről a mutatóról beszélünk, amikor a költségvetési hiányról van szó) egy-egy tranzakció szubjektív elemeket is magában hordozó megítélése is komolyan befolyásolja. A piaci jellegű állami tőkebefektetéseket például nem kell kiadásként elszámolni, míg az átfogó gazdaságpolitikai célt szolgáló, jogilag az előzővel azonos megítélésű, de nem kizárólag a piaci logika alapján végrehajtott tőkeműveleteket igen.
Egyes tranzakciók ilyen vagy olyan megítélése ezért akár a GDP arányában több tizeddel módosíthatja egyik vagy másik irányba a költségvetési egyenleget. A szakmai közvélemény által is ismert példa erre a magyar hatóságok és az Eurostat között meglévő Eximbank-vita. Az ilyen jellegű, a naptári év lezárása után még mozgó tételeket is érdemes számba venni a költségvetési mozgástér meghatározásakor. Vannak emellett a költségvetési egyenlegnek olyan elemei, amelyek jelentős mértékben vagy teljesen függetlenek a kormánytól, elsősorban az önkormányzatok vagy a kormányzati irányításon kívüli szervek pozíciója. Ezek az adatok csak a tárgyév után válnak ismertté, így a kormányzat részéről indokolt az óvatosság az előrejelzésüknél.
A fenti kiszámíthatatlanság valamennyi uniós tagállamban jelentkezik, nem véletlen, hogy a hiánycél és a későbbi tényszám között minden országban lényeges különbség van. Kiemelendő, hogy az elmúlt években a magyarországi célérték és a későbbi tényszám különbsége kisebb volt a tagállami eltérések átlagánál. Így azt is mondhatjuk, hogy a magyar költségvetés végrehajtása kiszámíthatóbb, tervezhetőbb volt, mint a legtöbb uniós tagállamé.
4. A hiánycéltól való eltérés megítélése aszimmetrikus. A célnál nagyobb hiányt a gazdasági szereplők és a költségvetést értékelő és ezáltal a magyar gazdaságpolitika hitelességét biztosító szereplők rossz néven veszik, az alacsonyabbat viszont üdvözlik. Az eltérések pénzügyi hatása pedig az állampapír-kereslet változásában azonnal forintosítható. Vagyis a felelős költségvetési politika arra törekszik, hogy nagyobb valószínűsége legyen a hiánycéltól lefelé történő eltérésnek, mint a tervezettnél nagyobb hiány kialakulásának. Ezzel természetesen nem azt akarjuk kifejezni, hogy ne lenne jó dolog „eltalálni” a hiánycélt, hanem azt, hogy ez nem válhat öncélúvá, nem veszélyeztethető a költségvetési politika hitelessége a pontos céleltalálás irányába tett, de egyébként esetlegesen kockázatos, s összességében inkább torz, mint egészséges folyamatokat erősítő lépésekkel.
A múlt értékelése, a jövő kihívásai
A fentiek alapján úgy látjuk, hogy a 2016-os gazdasági növekedést a költségvetési politika nem gátolta, hanem serkentette. A 2 százalékos gazdasági növekedés a megelőző évekhez képest kétségtelenül szerényebb, de 2015-höz képest a reálgazdaságban (konkrét fejlesztésekben megjelenő) ténylegesen felhasznált uniós források GDP-arányában mért 7 százalékpontos visszaesésének tükrében véleményünk szerint pozitívan értékelendő. Ha kizárólag az uniós támogatások határoznák meg a GDP alakulását, akkor 2016-ban bővülés helyett visszaesésnek kellett volna bekövetkeznie. A tavalyi év ezzel szemben azt bizonyította, hogy az uniós források kiesése ugyan értelemszerűen befolyásolja a GDP alakulását, de a magyar gazdaság a dinamikus fogyasztásbővülés eredményeként képes az uniós átlagot meghaladó növekedésre uniós pénzek nélkül is. Ráadásul a reálkeresetek bőven 7 százalék feletti növekedése vagy a foglalkoztatottak számának rekordszintje azt mutatja, hogy ez a növekedés a „mindennapokban is” érezhető volt.
A tervezettnél várhatóan jobb költségvetési szám alakulásában több tényező játszott szerepet. Ezek között említhető az, hogy számos beruházás a kormány szándéka ellenére 2016-ban nem indult el vagy lassabban valósult meg (lásd paksi beruházás, közútfejlesztések). Az így keletkezett megtakarításból – közgazdasági értelemben – részben az uniós módszertan szerinti hiányt nem befolyásoló kiadások teljesültek (például egészségügyi intézmények tartozáscsökkentése). Mindezeken túl kedvező tényezőként egyes bevételek az év legvégén túlteljesültek, illetve az uniós módszertan szerinti, úgynevezett eredményszemléletű elszámolások is kedvezően alakultak. A kitűzött államadósság-csökkentést – amely nemcsak gazdaságpolitikai prioritás, hanem az Alaptörvényben és az uniós szabályokban lefektetett kötelezettség – a fenti költségvetési egyenleget javító faktorok nélkül is biztosan teljesíteni kellett, ezért úgy véljük, hogy a költségvetési politika a gazdaságélénkítéssel kapcsolatos maximális mozgásteret kihasználta.
A 2016-os évet magunk mögött hagytuk. A gazdaságpolitikai döntések adott nézőpontból történő értékelése után a nagy kérdés a „hogyan tovább”. A növekedés élénkítése érdekében az elfogadott 2017-es költségvetés ismét számos lépést fogalmazott meg – nem véletlenül kapta az idei büdzsé „az adócsökkentés és otthonteremtés költségvetése” titulust. E lépésekhez képest értelmezendők a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás további adócsökkentései. A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy látja, hogy a megállapodás alapján a korábbi 3 százalék körüli idei növekedés helyett reális a 4 százalék körüli gazdasági bővülés – és ehhez a költségvetési politika is „hozzátette a magáét” a társasági adó és a szociális hozzájárulási adó kulcsának csökkentésével, vagy több közszolgáltató állami vállalat dolgozóinak központi forrásból finanszírozott béremelésével.
A gazdaság tartós, magas szintű növekedésének fenntartásához azonban mindez még nem elég. Oldanunk kell a munkaerőpiaci feszültséget a szakképzett munkaerő rendelkezésre állásával, növelnünk kell a gazdaság teljesítményét a termelékenység javításával, versenyképesebbé kell tenni a magyar gazdaságot, fenntartható beruházásokat kell megvalósítanunk meghatározó fiskális eszközünk, az uniós források észszerű felhasználásával – hogy csak néhány pontot említsünk a ma és a holnap feladatlistájából.
Hisszük, hogy az elmúlt évek jó együttműködése alapján e feladatokat is meg tudjuk oldani a monetáris és a költségvetési politika összehangolt döntései alapján. Emellett persze az államadósság további mérséklésére és ennek egyik feltételeként az alacsony költségvetési hiányra is figyelnünk kell. Jelentősebb gazdasági növekedés és alacsony kamatkörnyezet mellett ugyanis észszerűbb (hosszabb távon olcsóbb) az államadósság gyorsabb leépítése, mint olyan időszakban, amikor a világ meghatározó jegybankjai kamatemelési ciklusokban gondolkoznak.
(vg.hu)