2018-ban a gazdaság erősödésével együtt emelkedett a magyar emberek, a családok életszínvonala - jelentette ki a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön az Országgyűlésben a 2018-as zárszámadási törvényjavaslat általános vitájában.

Banai Péter Benő ismertetése szerint a magyar gazdaság 2018-ban jóval az unió átlagos szintje felett bővült, az államháztartás stabilitása tovább erősödött, a hiány is kedvezően alakult és a GDP-arányos államadósság is nagyobb ütemben csökkent a vártnál. A 2018-as költségvetést joggal lehet a munkából élők és a családok költségvetésének nevezni - összegzett.

Elmondta: tavaly az alkalmazásban állók bruttó havi átlagkeresete 330 ezer forintra nőtt és folytatódott a nyugdíjak reálértékének emelkedése is. Az államtitkár hangsúlyozta, úgy bővült a tervezett 4,3 százalék helyett 5,1 százalékkal a magyar gazdaság, hogy az uniós források felhasználása alacsonyabb volt, azaz nem az uniós forrásoknak köszönhető a nagyobb mértékű növekedés. Elmondta, 2018-ban 2283 milliárd forint uniós támogatást nyújtottak.

Az államtitkár a fegyelmezett költségvetési politikával magyarázta, hogy az uniós módszertan szerinti hiány tavaly az eredetileg kitűzött célnál is kedvezőbben, a GDP 2,4 százaléka helyett annak 2,3 százalékában teljesült. Hozzátette, a GDP-arányos államadósság is nagyobb ütemben, a 2017 végi 72,9 százalékról 70,2 százalékra csökkent, és érdemben javult az államadósság szerkezete is.

Banai Péter Benő elmondta, az elmúlt évek makrogazdasági folyamatainak egyik legfőbb ismérve, hogy a növekedés - ellentétben a 2010 előtti időszakkal - nem az eladósodásnak, hanem az erős fundamentumoknak köszönhető, a gyorsuláshoz pedig szinte minden ágazat érdemben járult hozzá.

Közölte, a legnagyobb mértékben az építőipar nőtt, amiben jelentős szerepe van a kormány otthonteremtési programjának. De a korábbi évek teljesítményét meghaladóan bővült a szolgáltatói szektor, valamint az ipar és az agrárium teljesítménye is - mondta.

Az államtitkár ismertetése szerint 2018-ban több mint 10 700 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban, így a magán- és az állami szektor egyaránt pozitívan járult hozzá a magyar gazdaság bővüléséhez.

Azt mondta, a növekedés másik stabil pillére a háztartások 4,9 százalékkal bővülő fogyasztása volt, amit a növekvő foglalkoztatottság és az emelkedő jövedelmek, valamint a célzott adócsökkentések és adókedvezmények támogattak.

Banai Péter Benő számos 2018-as gazdasági adatot ismertetett, a többi között elmondta, tavaly a foglalkoztatottak száma mintegy 4,5 millió főre emelkedett, míg a munkanélküliségi ráta 3,7 százalékra mérséklődött és 47 ezer fővel kevesebben vettek részt a közfoglalkoztatási programokban.

A béremelési és adócsökkentési megállapodásnak is köszönhetően - 2016-hoz képest - a minimálbér és a szakmunkás minimálbér több mint 24,3 százalékkal, illetve 40 százalékkal emelkedett - tette hozzá.

A családbarát intézkedések közé sorolta a többi között a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését, az áfacsökkentést, az ingyenes tankönyvek biztosítását, az otthonteremtési program bővülését. Szólt arról, hogy béremelések voltak a közszférában, például a rendvédelem, az egészségügy, a szociális ágazat, az oktatás területén.

Az államtitkár felidézte, a kormány 2018-ban is kiemelt figyelmet fordított a nyugdíjasokra: a nyugellátások 3 százalékkal emelkedtek, ami 0,3 százalékponttal meghaladta a nyugdíjas fogyasztói árnövekedés mértékét. Ezzel folytatódott a nyugdíjak reálértékének emelkedése: 2011 és 2018 között a kormány átlagosan közel 30 százalékkal emelte a nyugdíjakat, amelyek vásárlóereje így - a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően - mintegy 10 százalékkal javult - magyarázta, emlékeztetve arra, hogy tavaly nyugdíjprémiumot is fizettek, illetve Erzsébet-utalványt is kaptak az ellátottak.

Banai Péter Benő elmondta, 2018-ban is kiemelt cél volt a vállalkozások helyzetének javítása, versenyképességük erősítése, a gazdaság fehérítésének elősegítése, valamint az adóbeszedés hatékonyságának javítása. Ennek eredményeként tavaly az adó- és járulékcsökkentések 290 milliárd forintot hagytak a gyermeket nevelő családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál - tette hozzá.

A kormány gazdaságfehérítő intézkedéseinek köszönhetően - az előzetes becslések alapján - a 2013-as 21 százalékról 9 százalékra zsugorodott Magyarországon a be nem szedett áfa nagysága - mondta.

Közölte, a négy legnagyobb adófajtából - a társasági adóból, a személyi jövedelemadóból, az általános forgalmi adóból és a jövedéki adóból - az eredetileg tervezetthez képest mintegy 195 milliárd forinttal több érkezett az államkasszába.

Banai Péter Benő kitért arra, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére a költségvetés 2018-ban jelentős, 112,4 milliárd forintot biztosított, míg a terrorizmus elleni fellépés hatékonyságának növelésére 45,2 milliárd forint állt rendelkezésre. A kormány erőteljes fellépésének eredménye, hogy Magyarországot jelenleg is a világ legbiztonságosabb országai között tartják számon - fogalmazott.

Az államtitkár a következő időszak kihívásaként beszélt arról, hogy meg kell védeniük a magyar gazdaság elért eredményeit, és a lassuló európai és világgazdasági környezetben is meg kell tartani az unió átlagát két százalékkal meghaladó növekedést.

(MTI)