A gazdaságpolitika célja, hogy csökkenjen az államadósság, a hiány alacsony legyen, érdemi gazdasági növekedés valósuljon meg, és ez párosuljon a foglalkoztatottak számának valamint a reálbérek növekedésével – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) konferenciáján Budapesten.

Az államtitkár a Fiskális mozgástér és kényszerpálya 2018 címmel rendezett konferencián úgy vélekedett, az a gazdaságpolitika, amelyet a kormány 2010 óta folytat, nemzetközi összehasonlításban is eredményesnek tekinthető, hiszen a hiányt érdemben, 3 százalék alá tudták szorítani, az államadósság csökkenő pályán van, a növekedési szerkezet kiegyensúlyozott. Az eredményeknek az egyik kulcsát a foglalkoztatás terén hozott intézkedések jelentik, köztük is kiemelten a munkahelyvédelmi program és a hatéves bérmegállapodás - mondta.

Kifejtette, a kormány úgy látja, a hiányt jövőre is alacsony szinten lehet tartani, az előre nem látható helyzetek kivédésére mintegy 200 milliárd forintos tartalékkal kalkulálnak. Az államadósság további csökkenésével számolnak, a növekedés 4 százalék fölött alakulhat, a foglalkoztatottak száma tovább emelkedik.

Aláhúzta, az elért eredményekhez elkerülhetetlenek voltak a kétharmados törvényalkotást igénylő változások, amelyek alapján most minden befektetőnek azt mondhatják: az alaptörvény alapján a mindenkori kormánynak olyan költségvetést kell készítenie, amely az államadósság csökkenését eredményezi.

Banai Péter Benő kitért arra is, hogy a költségvetési stabilitás és az alacsony hiány megőrzése a regionális összehasonlításban még magas államadósság csökkentése miatt is lényeges. Nagyon fontos a képzett munkaerő biztosítása is, a feldolgozóipari cégek 80 százaléka említi ezt a növekedés korlátjaként. E területen is vannak intézkedések, például a második szakma ingyenes megszerzése, a mobilitás támogatása vagy például a munkahelyvédelmi akció, de még vannak feladatok, ahogy a termelékenység, versenyképesség területén is, amelyet az uniós támogatásokkal igyekszik javítani a kormány - mondta.

(MTI / NGM)