A költségvetési stabilitás alapvető hátterét a magyar gazdaság teljesítménye adja, ennek köszönhetően júliusban 94,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Ismertette, hogy az idei évben mintegy 4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, amely a munkahelyek számának és a reálbérek növekedésével jár együtt.

Hozzátette: nőttek a személyi jövedelemadó (szja) bevételek, illetve a fogyasztáshoz kapcsolódó bevételek. Az szja-nál több mint 100 milliárd forinttal nagyobb bevétel látható az idei év első hét hónapjában a tavalyi évhez képest. Hangsúlyozta, ez annak ellenére történt, hogy a kétgyermekes családok családi kedvezménye az idei év januárjától bővült, mint ahogy 2018 januárjától is tovább nő majd.

Az államtitkár úgy látja, hogy a kedvező reálgazdasági folyamatok eredményezték azt, hogy az elmúlt években is a GDP-arányos, 3 százalékos limit alatt maradt az államháztartás hiánya.

Beszélt arról is, hogy a kedvező reálgazdasági folyamatokból adódó költségvetési stabilitás mellett jutott forrás az uniós támogatások megelőlegezésére. Ez átmenetileg a tavalyi évhez képest némileg nagyobb pénzforgalmi hiányt eredményez - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány azzal kalkulál, hogy ha az uniós támogatásokat az Európai Bizottság kiegyenlíti, akkor a pénzforgalmi egyenleg is "kisimul", így nemcsak a 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél lesz tartható, hanem tovább folytatódhatott az államadósság mérséklődése is.

A költségvetés bevételi oldaláról elmondta, hogy az összes nagy adóbevételi tételnél nagyobb összegekkel számolhattak az elmúlt évhez képest, hozzátette, hogy ez egyaránt érvényes a társaságok befizetésére, a lakossági fogyasztáshoz kapcsolódó tételekre és az szja befizetésekre.

Kifejtette, hogy az adócsökkentések ellenére a kedvező reálgazdasági folyamatok összességében több bevételt hoztak, mint amennyit elvittek a költségvetésből.

A költségvetés kiadási oldalán a tavalyi évhez viszonyítva különbségként említette az európai uniós támogatások kifizetését, a béremeléseket és az otthonteremtési program felfutását. A magyar állam a tavalyi évhez képest mintegy 25 milliárd forinttal több lakástámogatást folyósított a magyar családok részére - tette hozzá.

(MTI)