Az államháztartás kontrollmechanizmusainak folyamatos fejlesztése, hatékonyabbá tétele a stabil közpénzügyi gazdálkodás egyik legalapvetőbb feltétele – jelentette ki Banai Péter Benő államtitkár az Európai Bizottság Költségvetési Főigazgatósága által életre hívott Államháztartási Belső Kontrollok Nemzetközi Konferenciájának ünnepélyes megnyitóján, Budapesten.

A magyar kormány teljes mértékben elkötelezett a kiszámítható költségvetési politika és a stabil államháztartás fenntartása mellett. Többek között ezt a törekvést támasztja alá, hogy immár harmadik esztendeje – a korábbiaktól eltérően – nem ősszel, hanem tavasszal fogadja el a Parlament az ország következő évi költségvetését. A büdzsé tervezéséhez az elmúlt időszak kedvező makrogazdasági adatai szolgáltak, melyek a várakozások szerint továbbra is fennmaradnak – ismertette az államtitkár.

A hazai gazdaságpolitika évről évre bizonyítja sikerességét, megfelelő alapot nyújtva az államháztartás finanszírozásához, valamint a költségvetés végrehajtásához. Azonban egyetlenegy szakpolitikai döntés sem lehetne sikeres akkor, ha ezeket nem támogatná egy szakmailag is magas színvonalú, nemzetközi mércével elismert államháztartási szabályozási és elszámolási rendszer – mutatott rá Banai Péter Benő. Hozzátette: Magyarország az elmúlt évtizedekben hosszú utat járt be az Állami Számvevőszék létrehozásától kezdve a közpénzügyi szabályozási rendszer kialakításán át az európai és nemzetközi sztenderdekhez való harmonizációig. E folyamatban kiemelkedik az Alaptörvény elfogadása, amely a korábbiaktól eltérően külön fejezetet szentel a közpénzügyeknek. Ezáltal a legmagasabb jogszabályi szintre került a felelős költségvetési gazdálkodás követelménye, kimondva az államadósság csökkentésének, továbbá a közpénzek átlátható és eredményes kezelésének követelményét – hangsúlyozta az államtitkár.

Banai Péter Benő üdvözölte, hogy idén hazánk adhat otthont annak az uniós szintű szakmai egyeztető fórumnak, amelyen a 28 tagállam mellett a tagjelölt országok képviselői vesznek részt. Ennek középpontjában az államháztartás szabályozási és ellenőrzési rendszerének fejlesztése áll. A többnapos konferencia elsődleges célja, hogy hasznos információkat és tapasztalatokat nyújtson a szakterületét érintő jó gyakorlatokról, újításokról, valamint a jelent és jövőt érintő kihívásokról.

(NGM)