Az egészséges táplálkozás biztosítása kiemelten fontos, különösen a fejlődésben lévő szervezet számára. A Kormány kiemelt célkitűzésének megfelelően 2015 szeptemberétől a bölcsődés és óvodás korú gyermekek nagy része ingyenesen étkezhet. Ahhoz azonban, hogy nap mint nap friss alapanyagokból készült, megfelelő technikával előállított, egészséges ételek kerüljenek a gyerekek tányérjára, szükséges a közétkeztetést ellátó konyhák minőségének javítása.

A 2015. évi központi költségvetés 1 000 millió forint összegben nyújt segítséget azon önkormányzatok részére, melyek – a tulajdonukban és fenntartásukban működő – óvodai gyermekétkeztetést szolgáló főzőkonyhát, befejező konyhát, melegítő-tálaló konyhát, és kapcsolódó kiszolgáló létesítményt szeretnének bővíteni, fejleszteni vagy akár új létesítményt kialakítani.

A pályázat legfőbb célja a kapacitásbővítésen túl – különös tekintettel a 2015 szeptemberétől bevezetésre kerülő kötelező óvodáztatásra –, a már működő konyhák infrastrukturális fejlesztése, akadálymentesítése, továbbá a korszerű táplálkozást segítő technológia kialakítása, mely utóbbihoz az átlagosnál lényegesen magasabb, eszközbeszerzésre fordítandó támogatás igényelhető, tekintettel a modern táplálkozást segítő eszközök, gépek költségigényére. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy az önkormányzatoknak a beruházás megvalósításával vállalniuk kell a környezetvédelmi szempontokat érvényesítését is a közétkeztetési feladat-ellátás során.

A pályázati kiírás kedvez a szerényebb gazdasági teljesítőképességgel rendelkező települések számára: náluk a szükséges, minimálisan biztosítandó saját erő mértéke 5%, amely mérték sávosan növekszik az önkormányzatok adóerő-képessége függvényében.

A pályázatokat az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül, a Magyar Államkincstár útján lehet benyújtani, legkésőbb 2015. május 29-éig.

A pályázatokról a nemzetgazdasági miniszter 2015. július 15-éig hoz döntést.

Az elnyert támogatások vissza nem térítendők, azokat az önkormányzatok 2016. december 31-éig használhatják fel.

http://www.kormany.hu/hu/dok?source=8&type=206#!DocumentBrowse

(Nemzetgazdasági Minisztérium)