Az idén is fennmaradhat az államháztartás stabilitása, a januári hiányadatokból ugyanakkor az éves deficitet nem lehet pontosan megbecsülni - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Az NGM kedden közölte, hogy januárban 192,8 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere.

Banai Péter Benő elmondta, hogy a költségvetés bevételeit több tényező határozza meg, ezek közül a legfontosabbnak a gazdasági növekedést és annak szerkezetét nevezte.

Kifejtette, hogy az emelkedő foglalkoztatottság és reálkereset erősíti a lakossági fogyasztást, gyarapodik az áfabevétel, de a személyi jövedelemadó és a foglalkoztatáshoz kötődő egyéb bevételek is nőnek. Ez valósult meg az elmúlt években, hiszen például tavaly a 4 százalékos GDP-növekedés mellett a reálbér-emelkedés mértéke meghaladta a 10 százalékot, vagyis 2017-ben átlagosan egy havi fizetéssel gyarapodott a háztartások bevétele - mutatott rá.

Az államtitkár többek között ennek tulajdonítja a személyi jövedelemadóból származó januári bevételek 30 milliárdos emelkedését az egy évvel ezelőttihez képest.

Hangsúlyozta, hogy a költségvetés bevételeihez a gazdaság "kifehérítése" is hozzájárult, hiszen - jegyezte meg - az online pénztárgépekkel például 130-140 milliárd forinttal emelkedtek a költségvetés bevételei.

Banai Péter Benő szerint 2018-ra vonatkozóan a gazdaságra és a foglalkoztatottságra nézve kedvezőek az előjelek, a januári adatok további növekedést vetítenek előre.

(MTI)