A kormány a költségvetés stabilitásának megőrzése mellett tudja továbbra is biztosítani a különféle társadalompolitikai célok megvalósításához, valamint a hazai és uniós fejlesztésekhez szükséges forrásokat. Miután novemberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 190,9 milliárd forint volt, az év első tizenegy hónapjára nézve ez 766,3 milliárd forintot jelent, amely az éves előirányzat 76,7 százaléka.

A gazdasági teljesítménye, a gazdaságfehérítés terén meghozott intézkedések és a foglalkoztatási folyamatok eredményeként 2019 november végéig általános forgalmi adóból az éves előirányzat 95,8%-a, jövedéki adóból 94,6%-a, míg személyi jövedelemadóból 92,6%-a, szociális hozzájárulási adóból és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból 89,3%-a teljesült. Ezen kívül az év első tizenegy hónapjában összesen 1156,0 milliárd forint uniós bevételt könyvelhetett el a költségvetés, az uniós fejlesztésekhez köthető kiadások pedig megközelítették az 1341,3 milliárd forintot.

A költségvetés így az állam működésének finanszírozása, valamint a közszolgáltatások biztosítása mellett a szociális támogatásokra, illetve a júliusban elindult Családvédelmi Akcióterv megvalósítására továbbra is biztosítani tudja a szükséges forrásokat. Utóbbi esetén annak legnépszerűbb eleme a babaváró támogatás, amellyel eddig már több mint 40 ezer gyermeket vállaló család vehetett igényben közel 400 milliárd forintot. Ezen túl a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően novemberben a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők egyösszegű kiegészítést, valamint minden korábbinál magasabb összegű, átlagosan 20 ezer forintos prémiumot kaphattak, melyek összesen több mint 77 milliárd forintos tételt jelentettek. A hazai fejlesztési kiadások közül különösen a vállalkozások versenyképességét elősegítő beruházások támogatása, a Modern Városok Program és Magyar Falu Program megvalósítása, illetve a közút- és vasúthálózat fejlesztése és felújítása emelhetők ki.

 

Novemberrel bezárólag a központi költségvetés hiánya 659,5 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 78,5 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 185,3 milliárd forintos deficittel zártak. Mindezek tükrében az év egészére meghatározott uniós módszertan szerinti 1,8%-os hiánycél továbbra is elérhető.

(Pénzügyminisztérium)