A Nemzetgazdasági Minisztérium (továbbiakban: NGM) az Államreform Operatív Program 1.2.23-2014-0001 számú, „A nyugdíjrendszer modellezési, hosszú távú előrejelzési elemeinek fejlesztése, a kiegészítő nyugdíjrendszerek lehetőségeinek feltárása” c. felhívására benyújtott pályázat alapján vállalt munkák 2015. szeptember elején befejeződtek.

A projekt megvalósításával hozzájárul a modellezési technikák fejlesztéséhez, más országok rendszerfejlesztési tapasztalatainak megismeréséhez, továbbá a kiegészítő nyugdíjrendszerek nemzetközi megismeréséhez.

A projekt az Új Széchenyi Terv részeként, 150 millió forintos költségvetéssel indult el és az Európai Unió pénzügyi támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A projekt stratégiai célja az volt, hogy a Világbank technikai segítséget és információt nyújtson Magyarország számára olyan kérdésekben, mint nyugdíj előrejelzések modellezési technikái, nyugdíjmodellek nemzetközi összehasonlítása, a kollektív és egyéni kiegészítő nyugdíjrendszerekben az önkéntes részvétel erősítésére vonatkozó lehetőségek.

A projekt három részprojektre tagolódott: Nyugdíjmodellezési technikák fejlesztése; Különböző nyugdíjrendszerek nemzetközi vizsgálata; Kiegészítő nyugdíjrendszerekben nemzetközi tapasztalatok alapján az önkéntes részvétel erősítésére vonatkozó lehetőségek.

A projekt első és második részéhez kapcsolódóan a szakmai anyagok és hatásvizsgálatok (audit) közvetve és közvetlenül is segítik a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának megvalósítását, a hosszú távú előrejelzések lehető legprecízebb elkészítését, az európai uniós kötelezettségeinknek való megfelelést.

 

A pályázat során elkészült stratégiai szakmai anyagok (többek között: tanulmányok, auditálási leírások, és előrejelzés), az NGM hatáskörébe tartozó szakpolitikai területeket érintenek. A projekt szakmai megvalósításában az NGM Államháztartásért Felelős Államtitkársága (Nyugdíjbiztosítási Főosztály) munkatársai vettek részt. A Világbank szakértőinek részvételével három tájékoztató esemény (konferencia) került megtartásra, továbbá számos workshop és szakmai egyeztetés segítette a projektben résztvevők munkáját.

A Világbank szakértője áttekintette a Nemzetgazdasági Minisztérium Európai Uniós kötelezettségek teljesítésére használt modelljét továbbá az ahhoz használt adatbázisokat, jelentések felépítését, javaslatokat tett a fejlesztésére, majd ezt követően értékelte és auditálta a modellt, adatjelentési rendszert.

2015 májusban került megtartásra a „Makroszimulációs modellezés” című konferencia, amelyen a Világbank értékelése mellett a hosszútávú nyugdíjelőrejelzés alapjául szolgáló módszertanokat és technikákat vitathatták meg a résztvevők.

A Világbank összefoglaló tanulmányt készített az egyes országokban alkalmazott nyugdíjrendszerek összehasonlításáról. Vázolta a főbb irányokat és célokat, amelyek eldöntése javasolt, és amelyek mentén a nyugdíjrendszer tervezése megvalósulhat. 2015 szeptemberében került megtartásra a „Társadalombiztosítási nyugdíjrendszerek jellemzői és összehasonlítása” című konferencia, melyen a Világbank nemzetközi tapasztalatokkal ismertette a nyugdíjsémák tervezésének lehetőségeit, rendszerezte az egyes sémákat. A rendezvény lehetőséget adott további, olyan aktuális, nyugdíjrendszerrel összefüggő témák megvitatására, mint például az aktív idősödés vagy a foglalkoztatás kérdései, illetve az egyének nyugdíjbavonulási szokásai.

A Világbank részletes tanulmányt készített az önkéntes kiegészítő nyugdíjrendszerek összefüggéseiről, szerepének lehetséges és szükséges erősítéséről. 2015 szeptemberében került megtartásra „A kiegészítő nyugdíjrendszerben való önkéntes részvétel lehetőségének növelése” című konferencia, amely a Világbanki tanulmány bemutatásán túl, lehetőséget adott a hazai pénztári szakértők számára is a szférát érintő aktuális kérdések megvitatására. A rendezvényen kiemelt helyett kapott az öngondoskodás kérdéskörének fontossága, a résztvevők előadásokat hallhattak többek között a pénztárak és egyéb kiegészítő nyugdíj célú megtakarítások szabályozási hátteréről, a piac jelenlegi helyzetéről, a lehetséges további fejlődési irányokról.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)