A 2018. január-májusi időszakban továbbra is az elmúlt hónapok folyamatai jellemezték az államháztartást, ahol az uniós támogatások megelőlegezése és a meghozott kormányzati intézkedések nyomán növekvő adóbevételek emelhetőek ki. Az idei évre a kormány változatlanul 2,4%-os GDP-arányos hiánycéllal számol 4% feletti gazdasági bővülés mellett.

Az államháztartás központi alrendszere az év első öt hónapjában 1187,5 milliárd forint hiányt mutatott. Ezen belül a központi költségvetés hiánya 1243,2 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 1,2 milliárd forintos deficittel zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 56,9 milliárd forintos többletet értek el. Idén májusban 106,1 milliárd forintos hiányt láthatunk a központi alrendszer esetén, ez nagyságrendjében hasonló az egy évvel ezelőtti havi adathoz.

Az uniós kifizetések május végéig elérték a 993,1 milliárd forintot, ami a tavalyi első öt hónap összegének mintegy dupláját jelenti, míg bevételi oldalon 63,9 milliárd forintot számolt el a költségvetés. Felfutóban vannak a hazai forrásból megvalósuló Modern Városok Program és az Egészséges Budapest Program beruházásai, valamint az egyes kiemelt közútépítési, illetve közúthálózat fenntartását célzó projektek is. 2018. január-májusa között az általános forgalmi adóból 62,0 milliárd forinttal, míg a személyi jövedelemadóból származó bevételek 107,2 milliárd forinttal emelkedtek 2017 hasonló időszakához képest. A biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok pedig 120,9 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbi időszak teljesülését. Mindez természetesen nem adóemelés eredménye, hanem a növekvő foglalkoztatásnak és az emelkedő reálbéreknek köszönhető.

A polgári kormány célja továbbra is az, hogy a magyar embereknek minél jobban megérje dolgozni, és több pénz maradjon a családoknál. Ezt érdemben támogatja a dinamikus gazdasági növekedés, ami a hazai vállalkozások számára is újabb lehetőségeket teremt.

(Pénzügyminisztérium)