Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása. Közlemény.

Államháztartás egyenlege júniusban

Az államháztartás központi alrendszerének I-VI. havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, mely az éves előirányzat 82,6%-a. Ezen belül a központi költségvetés 965,9 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 114,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 37,7 milliárd forintos többlettel zártak.

A 2013. év első félévében az államháztartás központi alrendszerének deficitje 721,7 milliárd forintot tett ki, mely az előzetes teljesítés 77,7%-a. A két év azonos időszakának összehasonlítását befolyásolták egyrészt a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus-béremelés hatásai, illetve a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai. Másrészt jelentős mértékben meghaladták a tavalyi azonos időszaki kiadásokat a helyi önkormányzatok támogatásai, ideértve az adósságuk törlesztéséhez nyújtott támogatásokat is. Ez utóbbi azonban egyidejűleg az önkormányzati alrendszer egyenlegét javítja.

Fontos kiemelni, hogy a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek javították az idei június végi költségvetési egyenleget is. Ezek a pozitív tendenciák a korábbi évekhez képest az év második felében várhatóan erőteljesebben érvényesülnek.

A kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány mértéke nem időarányos: az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket. Az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9%-a.

Központi költségvetés

A központi költségvetés június végi bevétele az előző év azonos időszakához képest mintegy 429 milliárd forinttal több lett. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt a főbb adóbevételek - társasági adó, általános forgalmi adó, jövedéki adó, pénzügyi tranzakciós illeték, személyi jövedelemadó - előző évet meghaladó befizetései, valamint a 2013. július elsejével bevezetett elektronikus útdíjból származó többletbevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok idei magasabb összegű bevételei állnak.

A központi költségvetés június végi kiadásai közel 481 milliárd forinttal magasabbak lettek, mint az elmúlt év azonos időszakában, amely növekedés elsősorban a központi költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok idei nagyobb összegű kifizetéseivel függ össze. Emellett meghaladták a tavalyi év azonos időszakának kiadásait az egyedi és normatív támogatások, a szociálpolitikai menetdíj-támogatások, a helyi önkormányzatok támogatásai - ideértve az adósságuk törlesztéséhez nyújtott támogatásokat is -, a társadalmi önszerveződések támogatásai, az egyéb kiadások, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások.

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2014. I-VI. hónapban 680,1 milliárd forintot tettek ki, 43,1 milliárd forinttal többet, mint az előző év azonos időszakában. A kamatbevételek  125,3 milliárd forintos szintet értek el, 66,0 milliárd forinttal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (554,8 milliárd forint) így összességében 22,9 milliárd forinttal lett kevesebb az előző év azonos időszakához képest, mely a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

Társadalombiztosítási alapok

A társadalombiztosítási alapok 2014. június végi 114,5 milliárd forintos többlete a Nyugdíjbiztosítási Alap 75,7 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap 38,8 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2013. június végén az alapok együttes többlete 136,1 milliárd forint volt. A különbség elsősorban kiadási oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabbak voltak többek között a Nyugdíjbiztosítási Alapnál a nyugdíjkiadások (az év eleji nyugdíjemelés következtében), valamint az Egészségbiztosítási Alapnál a gyógyító-megelőző ellátások.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok I-VI. havi 37,7 milliárd forintos többlete az előző év azonos időszakához képest alacsonyabb lett. Az alapok összes bevétele 7,9 milliárd forinttal, kiadása 26,7 milliárd forinttal magasabb volt. A kiadások közül elsősorban a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram kiadásai nőttek az előző év azonos időszakához képest.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)