A második negyedéves GDP-növekedés elmaradt ugyan a korábbiaktól, az alapvető fundamentumokkal azonban nincs probléma, így a kormány jövőre továbbra is 4 százalék feletti gazdasági bővüléssel, 3 százalékos inflációval és 2,4 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol mérséklődő államadósság-ráta mellett - mondta a Világgazdaságnak Banai Péter Benő.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a lapnak adott interjúban jelezte azt is: az idén először az emelésen kívül valószínűleg prémiumot is kaphatnak a nyugdíjasok.

A kormány betartja 2010-ben tett vállalását, megőrzi a nyugdíjak reálértékét, sőt az elmúlt években ennél több történt, hiszen 2011 és 2016 között a nyugdíjak átlagosan több mint 23 százalékkal nőttek, vásárlóerejük pedig mintegy 10 százalékkal javult - mondta.

Emlékeztetett arra, hogy az infláció feletti nyugdíjemelés mellett tavaly év végén minden nyugdíjas 10 ezer forint névértékű Erzsébet-utalványt kapott.

Az idén először nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőség nyílik, amennyiben a gazdasági növekedés éves mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, és az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja teljesül - tette hozzá. Ennek fedezetére az idén 24 milliárd, jövőre pedig 32 milliárd forintot biztosít a költségvetés. Banai Péter Benő megjegyezte, hogy emellett természetesen a "normál emelést" is kiegészítik, ha a várható infláció az év eleji nyugdíjemelés mértékét meghaladja.

(MTI)