A call center bővítése erősíti a szolgáltató államot, illeszkedik abba a folyamatba, melynek során 66 kormányablak, illetve számos állampapírt forgalmazó pont nyílt meg országszerte az utóbbi években - mondta a megnyitón Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára, hozzátéve: az egri bővítéssel találkozott a kormányzati és országgyűlési szándék a lakosság igényeivel.

A több százezer ügyfelet kiszolgáló országos központ évente mintegy 2,5 millió telefonhívást bonyolít és 33 ezer e-mailes megkeresésre válaszol, egyebek mellett családtámogatási, energiaár-támogatási és értékpapír-forgalmazási ügyekben is segíti az embereket.

Banai Péter Benő úgy fogalmazott: gazdasági jelentőséggel is bír, hogy az állam és intézményrendszere miként látja el a feladatát. Szavai szerint az új állampapír-konstrukcióknak, illetve a hatékony intézményrendszernek köszönhetően a központi államadósságon belül a lakossági finanszírozás mértéke a négy évvel ezelőtti négy százalékról mára tíz százalékra emelkedett. Azaz a lakosok stabil jövedelemhez jutnak a magyar állampapírok megvásárlásával.

"A központi költségvetés által kifizetett pénz növekvő részben a magyar lakossághoz jut el, a magyar lakosság megtakarításait, jövedelmét bővíti" - hangsúlyozta.

Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke  elmondta: a Magyar Államkincstár (MÁK) szerteágazó tevékenységéhez kötődő szolgáltatások elérését könnyíti meg a bővítés. Szavai szerint a MÁK átalakítása a "jó állam, modern állam" eszmeiségét követi. Ennek egyik legfontosabb eleme pedig az információk minél gyorsabb, hatékonyabb eljuttatása az ezt igénylő emberekhez.

Az elnök közlése szerint a call center bővítésével 15 új munkahelyet teremtettek, így már 43-an dolgoznak a központban. Az új munkatársak képzése július 1-jével kezdődött, jelenleg a betanulás zajlik, augusztus végétől pedig már ők is "élesben" informálják majd az ügyfeleket. Dancsó József kitért arra is, hogy az egri beruházás nem merült ki a call center bővítésében: a Magyar Államkincstár Heves Megyei Igazgatóságának épületében egy hatvan férőhelyes oktatótermet is kialakítottak 30 millió forintért.

(NGM/MTI)