Az alacsony inflációs adat azt mutatja, hogy a bérek és a nyugdíjak többet érnek, mint egy évvel ezelőtt - mondta Banai Péter Benő, államháztartásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán, a szeptemberi inflációs adatokra reagálva.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kedvező mutatókban közrejátszott az alacsony olajár, illetve a tavalyi harmadik rezsicsökkentés is.

Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy a magyarországi negatív infláció nem jelent deflációt. Akkor ugyanis a kereslet hiánya miatt csökkennek az árak.

Tavaly mínusz 0,2 százalék volt az infláció, de nem azért, mert nem "pörgött" a gazdaság. Bőven 3 százalék felett volt a növekedés, bővült a foglalkoztatás és a reálbérek. Külső tényezők, például az alacsony olajár, illetve a kormányzati lépések "tolták" le az inflációt - fogalmazott.

Az államtitkár kitért arra, hogy a három nagy hitelminősítőnél Magyarország épp a befektetésre ajánlott kategória alatt van, illetve az egyik intézetnél pozitív kilátás szerepel, ami azt jelenti szavai szerint, hogy a közeljövőben várható a felminősítés.

Kiemelte azt is, hogy az állampapírokat vásárló piaci befektetők már "beárazták" ezt a felminősítést.

A magyar állampapírokat olyan alacsony kamaton lehet értékesíteni, amely összevethető nagyon sok befektetésre ajánlott országéval. Így előbb-utóbb a hitelminősítők is ugyanazt az értékelést fogják adni, mint az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap vagy más elemző szervezetek - mondta Banai Péter Benő.

(MTI)