Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Banai Péter Benő a vállalkozások adóterheinek csökkentését nevezte az új akcióterv legfontosabb céljának. A tervezett változtatásokat elsősorban a magas foglalkoztatási szint fenntartásával indokolta.

Kép letöltéseFotó: PM

A PM emellett további közép- és hosszú távú intézkedéseket is kidolgoz, hogy javítsa az üzleti környezetet, illetve az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás és a gyermekvállalás feltételeit - mondta.Az államtitkár szerint a gazdaságvédelmi intézkedéseket az idén elfogadott első akcióterv  eredményei is igazolják.

A 2019-ben életbe lépett változások közül kiemelte a szociális hozzájárulási adó csökkentését, a fejlesztési adókedvezmény szabályainak módosítását, illetve az adóelőleg-feltöltési kötelezettség eltörlését.

Kép letöltéseFotó: PM

Januártól csökken az adónemek száma, a kisvállalati adó mértéke, mérséklődik a szálláshely-szolgáltatók adófizetési kötelezettsége, bővülnek a kutatási-fejlesztési kiadások és a kistelepüléseken építkezők támogatásai - tette hozzá.

Várakozása szerint a gazdaságvédelmi intézkedések 2020-ban éppúgy hozzájárulnak a növekedéshez, mint a PM adatai alapján 4,9 százalékosra becsülhető idei bővüléshez. Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy 2019 a hetedik olyan év, amikor a belföldi növekedés felülmúlja az EU-átlagot.     Ennek köszönhetően - mint mondta - a magyar gazdaság 2013 óta 30 százalékkal bővült.

(MTI)