Az év első hét hónapját továbbra is azon gazdasági folyamatok jellemezték, melyek a kormány adócsökkentési politikájával párhuzamosan a költségvetési bevételek növekedését eredményezték. A társadalmi célokat szolgáló különféle fejlesztések és beruházási programok pedig a 2,4%-os GDP-arányos hiánycél mellett támogatják idén a 4% feletti növekedés megvalósulását.

Az államháztartás központi alrendszere 2018. július végéig 1491,0 milliárd forint deficittel zárt. Ezen belül a központi költségvetés hiánya 1557,0 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 19,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 46,9 milliárd forintos többletet értek el. Idén júliusban a központi alrendszer az előző hónapokhoz képest lényegesen mérsékeltebb, 70,4 milliárd forintos hiánnyal zárt.

A 2010 óta végrehajtott sikeres konszolidációnak köszönhetően a magyar gazdaság a korábbinál kiegyensúlyozottabb és dinamikusabb növekedési pályára állt. Ebben jelentős szerepe van a hatéves bérmegállapodásnak, az otthonteremtési programnak, valamint a különféle foglalkoztatáspolitikai és gazdaságfehérítő intézkedéseknek. A kormány tehát nem adóemelésekben, hanem a magyar családok támogatásában és a gazdaság bővülésének elősegítésében gondolkodik. Soha annyi embernek nem volt munkája még Magyarországon, mint napjainkban, így az emberek kiszámítható és biztos anyagi hátterű jövőt tervezhetnek.

Mindezek ismeretében mondható el, hogy 2018 első hét hónapjában az általános forgalmi adóból 258,7 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból 149,0 milliárd forinttal, míg a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból 163,7 milliárd forinttal több bevételt könyvelhetett el a költségvetés, mint az előző év azonos időszakában. A kiadási oldalt tekintve azt láthatjuk, hogy kiemelkedő a hazai forrásból megvalósuló fejlesztések finanszírozása, mint például az otthonteremtési program felfutása, a közúthálózat felújítása és fejlesztése, a Modern Városok Program és az Egészséges Budapest Program beruházásai. Míg idén január-júliusban az uniós kiadások (1309,4 milliárd forint) több mint 20%-kal teljesültek magasabb összegben, mint a tavalyi év azonos időszakában, addig az uniós bevételek összege csupán mintegy 162 milliárd forintot tett ki.

(Pénzügyminisztérium)