Ebben az évben március és május után már harmadszor mutatott kétszámjegyű növekedést az ipari termelés – hívta fel a figyelmet Glattfelder Béla a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában. Az előzetesen napvilágot látott adatok szerint júniusban már nemcsak a járműgyártás és a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok táplálták az ipari teljesítményt, hanem az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkeket előállító cégek is.

A belgazdaságért felelős államtitkár kijelentette: egyre bővülő kereslettel lehet számolni az előttünk álló időszakban is. Kifejtette, ezeknek a fejleményeknek a hátterében két tényező áll. Az egyik, hogy az Európa gazdasága némileg stabilizálódik, néhány országban a fellendülés enyhe jelei is látszódnak,így az exportorientált cégek tudják fokozni termelésüket és kivitelüket. Másrészt egyre bővülő belföldi kereslettel is számolnunk kell, hiszen az embereknél a rezsicsökkentés és más kormányzati intézkedések hatására több pénz marad, és így többet tudnak költeni. A fogyasztásbővülés néhány ágazatban meghozta a várt fellendülést - például az építőiparban, hiszen jelentős mértékben nőtt a lakásépítések száma is.

Glattfelder Béla kitért arra is, hogy a gazdaság további gyorsítására szolgáló következő lépés a kereslet növekedése mellett, a hitelezés beindítása. Magyarországon az elmúlt időszakban a hitelkamatok soha nem látott mélységbe süllyedtek. A vállalkozások az MNB-től most már 2,5%-os kamattal tudnak hitelt fölvenni, ezzel olyan mennyiségű forrás áll most a magyar vállalkozók rendelkezésére, ami példanélküli.

Az államtitkár felhívta a figyelmet: a két hete tartó forintgyengülés egyfajta spekuláció következménye, amire rendszerint rövid időn belül megjelennek az ellenspekulációk.

Az ellenzéki sajtóban a vagyongyarapodásáról megjelenő hírekre reagálva Glattfelder Béla emlékeztetett, hogy 10 éven át volt európai parlamenti képviselő. Brüsszeli díjazása, vagyonbevallása és vagyonosodása politikai pályafutása kezdetétől nyomon követhető, átlátható és törvényes. Az adott időszakban az európai parlamenti fizetésén és költségtérítésen kívül más jövedelme nem volt, leszámítva az – EP képviselői mandátumát megelőzően, – 1996 előtt szerzett földek bérbeadásából származó bevételek. Hangsúlyozta: a Blikk augusztus 5-i cikkében részletezett számítások helytelenek, 10 év alatt a cikkben említett összeget meghaladó juttatást kapott az Európai Parlamenttől. Megtakarításai tehát ezekből a jövedelmekből származnak.

(NGM)