A kiskereskedelmi forgalom már 54 hónapja folyamatosan emelkedik - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH hétfőn kiadott jelentése szerint a naptárhatástól megtisztított adatok alapján az elmúlt év egészében 4,8 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése, ami megegyezik az előző év növekedési ütemével.

Hozzátette: a kiskereskedelem tavaly novemberben és decemberben is elég jól teljesített, ezt mutatja például, hogy a nem élelmiszer jellegű áruk kereskedelme mindkét hónapban több mint 10 százalékkal bővült.

Arra a kérdésre, hogy a kiskereskedelmi forgalmat lehet-e tovább növelni, a helyettes államtitkár úgy válaszolt, hogy a kormány és a szociális partnerek 2016. novemberben kötött hat éves bérmegállapodásának köszönhetően idén a minimálbér 8, a szakmunkás garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedik, ez pedig lehetőséget teremt a kiskereskedelmi forgalom további bővülésére.

Pomázi Gyula megjegyezte: a bérek emelkedésének következtében arra számítanak, hogy a lakosság idén megvalósítja az eddig elhalasztott beruházásait, példaként a bútorokat, a számítástechnikai eszközöket és háztartási gépeket említette.

(MTI)