A KSH adatai szerint idén szeptemberben a kivitel volumene 6,6, a behozatalé 9,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A gépek és szállítóeszközök kivitele mellett a gyógyszeripar exportja is jelentősen hozzájárult az egészségesebb szerkezetű növekedéshez. - mondta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn a MTI-nek a külkereskedelmi forgalom csütörtökön közzétett, szeptemberi adatait kommentálva.

Kiemelte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése szerint a kereskedelmi többlet 855 millió euró volt, ami magasabb az első becslésben jelzett 814 millió eurónál. Az előző év azonos időszakához képest 85 millió euróval alacsonyabb volt a többlet - tette hozzá Marczinkó Zoltán István. Az év első kilenc hónapjának külkereskedelmi mérleg többlete 1,125 milliárd euróval nőtt, és 6,162 milliárd eurót tett ki, amivel csaknem elérte a tavaly egész évi 6,274 milliárdot.

Az MTI-nek Marczinkó Zoltán István elmondta: a járműipar mellett idén a gyógyszeripar is hozzájárult az export teljesítményéhez, így egyre egészségesebb szerkezetű növekedés figyelhető meg az áruforgalomban. A kedvező folyamatokat jól tükrözik azok a kapacitásbővítések, amelyeket a nagyvállalatok folyamatosan bejelentenek - tette hozzá.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a beérkező adatok alapján az év első kilenc hónapjában kisebb változás figyelhető meg a külkereskedelmi növekedés szerkezetében. A járműexport emelkedése mellett a hozzá kapcsolódó ágak dinamikus bővülése is tovább folytatódott, ennek köszönhetően a teljes kivitel növekedésének mintegy fele a közúti járműgyártáshoz köthető.

A villamos gépek 15,9 százalékos, míg a gumigyártmányok 11,5 százalékos exportnövekedést mutatnak. A gyógyszerek kivitele a mérsékeltebb szeptemberi eredmények ellenére, jelentősen 15,9 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban.

Marczinkó Zoltán István kiemelte: az év hátralévő részében a kedvező folyamatok fennmaradását várja, a külkereskedelmi többlet idén egy milliárd euróval is meghaladhatja az előző évit.

(MTI,NGM)