A Videoton leányvállalata, a CNC lemezmegmunkálással, porfestéssel és szereléssel foglalkozó VTES Kft. 758 millió forintos kapacitásbővítő beruházásához 330 millió forint állami támogatást kap - jelentette be Lepsényi István a támogatási szerződés aláírását megelőzően Törökszentmiklóson pénteken.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, elmondta azt is, hogy a Videoton Holdig három másik vállalata is részesül ilyen, vissza nem térítendő, úgynevezett nagyvállalati támogatásban, amelyet a kormányzat sikeres kezdeményezésének nevezett.

Kép letöltéseFotó: Csabai István

A programban 2015 óta 49 nagyvállalat több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházásának elindítását segítették elő és mintegy 1650 új munkahely létrejöttéhez járultak hozzá - jegyezte meg.

A sajtótájékoztatón közölték: a törökszentmiklósi telephelyre 2 CNC lyukasztógép és egy CNC hajlító gép, a székesfehérvári telephelyre pedig egy lézervágó és egy sajtológép került a beruházásból. A cég 500 munkavállalójának száma 25-tel nő ezáltal.

Kép letöltéseFotó: Csabai István

A kft. tájékoztatása szerint a cég éves nettó árbevétele 2016-ban mintegy 8,9 milliárd forintra nőtt az előző évi több mint 4,7 milliárd forintról, 2017-re 11 milliárd forint árbevételt várnak. Az adózott eredményük 2016-ban meghaladta a 600 millió forintot, míg 2015-ben több mint 94 millió forint volt.

Az 1993-ban alapított VTES Kft. főként ipari és telekommunikációs berendezések piacára szállít fém szerelvényeket és végtermékeket, szinte teljes termelése exportra megy.

Kép letöltéseFotó: Csabai István

A Videoton vállalatcsoport - a negyedik legjelentősebb elektronikai gyártási szolgáltató Európában, illetve a 27. a világban - 2016-ban is növelte árbevételét, amely elérte a 159 milliárd forintot. A cégcsoportnál több mint 10 ezer ember dolgozott 2016-ban, ebből a hazai termelő cégek több mint 5200 embert foglalkoztatnak.

(MTI)