Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény emelkedése - hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. kapacitásbővítő fejlesztését bemutató sajtótájékoztatón.

A hazai fűszerpaprika termeltetésben, feldolgozásban és értékesítésben piacvezető kalocsai cég 267 millió forint összértékű beruházását az NGM a nagyvállalati beruházási támogatási programon keresztül több mint 133 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

Ezzel a segítséggel olyan kapacitásfejlesztés valósulhat meg, amely hat új munkahelyet is biztosít az itt élőknek - mondta a támogatásról szóló okirat átadásán Lepsényi István.

Az államtitkár hozzátette: a 2015-ben indított nagyvállalati beruházási támogatás keretében eddig 49 nagyvállalat több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházásának elindítását segítette elő a kormány, ezzel mintegy 1650 új munkahely létrejöttéhez járult hozzá.

A fűszerpaprika piac koncentrálódott, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. Magyarországon piacvezető, a hazai termelés mintegy 40 százalékos részesedésével - fogalmazott Lepsényi István. Hozzátette: mindez annak köszönhető, hogy a piacra figyelve a vállalat folyamatosan bővítette, fejlesztette a gyártását úgy, hogy termelése alapvetően a magyar mezőgazdaságban termelt nyersanyagok feldolgozásából és értékesítéséből áll.

A mostani beruházással - amellyel az egyéb zöldségfélék, például a spenótlevél, kapor, petrezselyemlevél, paszternák feldolgozását fejlesztik - a szántóföldtől a becsomagolt készáruig magas műszaki színvonalon, gyakorlatilag emberi kéz érintése nélkül lehet a mai kor követelményeinek megfelelő élelmiszergyártáshoz használt alapanyagokat előállítani.

A kalocsai nagyvállalat mezőgazdasági alapanyagok felvásárlásával, feldolgozásával aktívan részt vesz a régió foglalkoztatásában, a cég mintegy 150 főt alkalmaz, emellett 400-500 kistermelővel és 20-30 alapanyag beszállítóval tart fenn üzleti kapcsolatot.

Lepsényi István kiemelte: "büszkék vagyunk arra, hogy egyre több magyar vállalkozás működik sikeresen, bővíti termelését évről-évre, és nyújt hosszú távú munkalehetőséget dolgozóinak". Hozzátette: ez is visszaigazolja a kormány munkáját, amikor a magyar gazdaság növekedéséért, az ipari termelés fejlesztéséért és a vállalatok, vállalkozások működési feltételeinek javításáért dolgozik.

A nyilvános cégadatok szerint a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. 2016-ban 2,32 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 2,2 milliárd után. A társaság a tavalyi évet 41,5 millió forint adózás utáni eredménnyel zárta, míg egy évvel korábban 5,9 millió forint nyeresége volt.

(MTI)