A KSH jelentése szerint februárban is stabil növekedést mutatott a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma: a vendégszám, a vendégéjszaka-szám és a szállásdíj-bevétel is 10% feletti mértékben nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest.

Ezúttal a beutazó forgalom volt egy árnyalattal erősebb, ezen belül is Budapest külföldi vendégforgalma emelkedett a legmarkánsabban.

Az év első két hónapjában több mint 1 millió vendég 2,4 millió éjszakát töltött el kereskedelmi szálláshelyeinken, ahol közel 21 milliárd forint szállásdíjat fizettek ki. Utóbbi 20%-os növekedést jelent tavalyhoz képest. Szintén jó hír, hogy a szállodák szobafoglaltsága, és a hatékonyságukat jellemző RevPAR mutató (egy kiadható szobára jutó szobaár-bevétel) is javult 2014. január-februárhoz viszonyítva.

Az Oroszországból Magyarországra érkező turisták számában – összhangban a nemzetközi trendekkel – visszaesés tapasztalható, de az elkövetkező időszakra vonatkozó foglalási adatok már bizakodásra adnak okot. Mindemellett egyes nyugat-európai országokból érkező vendégek száma jelentősen emelkedett. A legnagyobb küldőországunk változatlanul Németország, amelyet példátlanul dinamikus növekedéssel - az első két hónapban a tavalyinál 49,2%-kal több, 103 ezer vendégéjszakával - Nagy-Britannia követ, majd Ausztria és Olaszország következik a sorban. A szállodák szobakihasználtsága 2015 első két hónapjában átlagosan 40%-os volt, ami 2,5 százalékponttal több az előző évi¬nél.

A külföldi vendégéjszakák száma a kilenc turisztikai régióból hétben nőtt, a legnagyobb mértékben a központi régióban (+15%), ezen belül a külföldi vendégforgalom kétharmadát adó Budapesten is több mint 15%-kal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma. Csökkent viszont a Tisza-tónál, valamint a Balatonon, ahol 18,6%-kal kevesebb külföldi vendégéjszakát regisztráltak.

A belföldi turizmus hozta a megszokott 10% körüli növekedést. A szálláshelyi SZÉP-kártya felhasználás alakulására jellemző, hogy februárban 755 millió forintot fizettek ki SZÉP-kártyával a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 1,5%-kal több mint tavaly ilyenkor. A belföldi vendégforgalom a Tisza-tavit kivéve minden régióban emelkedett, a Dél-Alföldön több mint 20,4%-kal, a Közép-Dunántúlon 15,2%-kal, Észak-Magyarország pedig 14,6%-kal.

A KSH 2015. január-februári adatai  azt mutatják, hogy a turizmus elmúlt évre jellemző – egyes mutatók tekintetében kétszámjegyű – növekedési tendenciája folytatódni látszik. Rendkívül biztató, hogy a szállásbevételi adatok növekedési üteme – elsősorban a külföldi szállásdíj-bevételek megugrásának köszönhetően – az elmúlt évi, magas év eleji dinamikával összevetve is figyelemre méltó.

(MTI)