A Magyarországra érkező kínai turisták száma évről évre dinamikusan emelkedik, idén a növekedés minden eddiginél nagyobb: a január-szeptemberi adatok szerint a vendégek számában meghaladja a 20 százalékot - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.

Az államtitkár azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal (Chinese National Tourism Administration - CNTA) meghívására részt vett a 2014. november 13-16. között Sanghajban megrendezett Kínai Nemzetközi Turisztikai Vásáron (CITM 2014).

Ruszinkó Ádám kiemelte: azon dolgoznak, hogy évről évre több turista érkezzen az ázsiai országból Magyarországra. Tavaly közel 75 ezer vendég csaknem 140 ezer vendégéjszakát töltött el, ami 9 százalékos növekedés az előző évhez képest. Idén az első 9 hónapban már jelentős, 20 százalékos növekedést sikerült elérni a vendégek számában, a vendégéjszakák száma pedig 15 százalékos növekedést mutat - tette hozzá.

Elmondta, hogy Magyarország nagy hangsúlyt helyez a kínai turisztikai kapcsolatok fejlesztésére, amihez jó alapot teremt a Budapesten működő Kína - Közép- és Kelet-európai Országok Turisztikai Koordinációs Központja. Emlékeztetett: idén májusban kapta meg Magyarország a Kína és a 16 ország gazdasági együttműködésének keretein belül a turisztikai terület koordinációs feladatát, ebben a 16 országot egy desztinációként kell képviselni a kínai fél előtt.

Szólt arról is, hogy a sanghaji nemzetközi vásár keretében megrendezett szakmai konferencia plenáris ülésén előadást tartott a központ működéséről. A kínai turisztikai hivatal elnökhelyettesével kétoldalú megbeszélésen áttekintették a közeljövőben esedékes közös turisztikai rendezvényeket, illetve tárgyalásokat kezdeményeztek a két ország közötti turisztikai forgalom növelése érdekében a vízumkiadási eljárás könnyítése, valamint a közlekedés fejlesztése, közvetlen légi járat indítása ügyében - ismertette.

Ruszinkó Ádám kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy a vásáron a fődíjat, azaz a legjobb turisztikai imázsfilm díját 300 résztvevő közül, a magyar "Think Hungary - More Than Expected" című alkotás nyerte el. Sikerült olyan filmet készíteni, ami megszólította a kínai utazóközönséget - mondta.

Rámutatott, hogy Kína a világ TOP 10 küldő országa közül a legdinamikusabban fejlődő piac: éves szinten mintegy 500 millió kínai turista utazik külföldre, a legfrissebb, 2014. harmadik negyedéves adatok szerint 16 százalékkal emelkedett a külföldi turisztikai költéseik összege. A rendkívül erős kínai piacért világszerte óriási a verseny, a kínai turisták költése messze átlagon felüli. Kína tavaly a világ első számú küldőpiaca lett, megelőzve Németországot és az Egyesült Királyságot.

(MTI)