Rekord számú, 29 vállalkozást díjazott a Virtuális Erőmű Program (VEP), amely mára jelentős előrelépést ért el azzal, hogy egy átlagos méretű erőmű kapacitásainak megfelelő energia-megtakarítást gyűjtött össze.
Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: az energiahatékonysági és megújuló energetikai beavatkozások mind a hazai vállalati szektor versenyképesség-növelésének, mind a gazdaság karbon-mentesítésének fontos alapját jelentik.
A kormány által februárban elfogadott iparstratégia is feladatként jelöli ki az energia- és anyaghatékonyság növelését a feldolgozóiparban. A Nemzetgazdasági Minisztérium ezért tartotta fontosnak, hogy az előző évhez hasonlóan idén is biztosítsa a helyszínt a VEP rendezvényéhez.
Marczinkó Zoltán beszédében elmondta: a jövőbeli díjazottak feladata, hogy a megtakarításokban az eddig elért eredményt 2020-ig megduplázzák. A helyettes államtitkár hozzátette: a minisztérium két eszközzel, a GINOP vállalati energetikai pályázatok keretében közvetlenül, illetve a hamarosan induló vállalkozói mentorprogram segítségével közvetetten is támogatja ennek a megtakarítási potenciálnak a kiaknázását a hazai vállalatok versenyképességének fejlesztése érdekében.
Mezősi Balázs a programot működtető szervezet operatív igazgatója kiemelte: a VEP 2016-ban prioritásként kezeli a kis- és középvállalatok energiahatékonysági fejlesztését. Majd hozzátette: a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködve a cél az, hogy azon vállalatok, amelyek bizonyítottan foglalkoznak az energiahatékonyság témakörével, azonnali előnyhöz jussanak az uniós pályázatokon.
Az ünnepélyes díjátadón Energiahatékony Mentor vállalat díjat kapott az Audi Hungária Motor Kft. és a Cothec Energetikai Üzemeltető Kft. Az Energiahatékony Vállalat címet az Aufwind Schmack Első Biogáz Szolgáltató Kft., a Naturtex Kft., valamint a Continental Automotive Hungary nyerte el, az Energiatudatos Vállalat díjat pedig a BKV Zrt., a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft., a Green Tyre Zrt és az Agroline Kft. vihette haza.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)