Közel 500 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon, mint 2010-ben. A foglalkoztatottak száma több mint 4,2 millióra nőtt a múlt hónapban, ezeknek az embereknek a pluszteljesítménye megjelenik a magyar exportban is - mondta Marczinkó Zoltán István, az NGM helyettes államtitkára.

A KSH jelentése szerint az év első nyolc hónapjában hazánk áruexportja összességében 8,2 százalékkal, míg áruimportja 6,8 százalékkal nőtt. A január-augusztusi külkereskedelmi többlet értéke ezzel elérte az 5,3 milliárd eurót, ami 1,2 milliárd eurós bővülést jelent az előző évhez képest. Augusztusban a kivitel és a behozatal euróban számolt értéke egyformán 6,2 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához viszonyítva. A kereskedelmi aktívum 459 millió euró volt, 25 millióval több a tavaly augusztusinál.

Marczinkó Zoltán István kiemelte: egyre kiegyensúlyozottabb az ipari termelés szerkezete, a hagyományosan jól teljesítő járműipar mellett a gyógyszer- és az élelmiszeripar segítette a külkereskedelmet augusztusban. Hozzátette: minden jel arra utal, hogy a növekedés tovább folytatódik majd az év hátralevő részében is.

A magyar munkaerő ár-érték arányban az egyik legjobb Európában, hasonlóan a visegrádi négyek országainak többségéhez, ami hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország továbbra is vonzó befektetési központ legyen - mondta.

(MTI,NGM)