Az új kongresszusi központ építése 2017-ben elindulhat - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a Turizmus és profit 2016 című szakmai konferencián szerdán Budapesten.

Ruszinkó Ádám hozzátette: elkészült a budapesti konferencia-, és programturizmus fejlesztésének középtávú koncepciója, ami a központ megépítéséhez szükséges források biztosításáról és ütemezett felhasználásáról szóló előterjesztés részeként tavasszal kerül a kormány elé. A kész koncepciótervet és a tervezési programot még idén véglegesítik, 2017-ben a források ismeretében elindulhat az építkezés, a várható átadás 2018 végén lehet.

Emlékeztetett: a mintegy négyezer fő befogadására alkalmas létesítményről 2014-ben született kormányhatározat, az építési telket az MNV Zrt. 2015-ben megvásárolta.

A KSH legfrissebb adatairól kiemelte: a turizmus tavaly rekordévet zárt, minden fontos mutató nőtt a nemzetközi nehézségek ellenére, a magyar turizmus kínálata jelentősen javult. Ruszinkó Ádám a TOP 10 küldőország sorrendjéről azt mondta: Németország tartja a vezető helyét, az Egyesült Királyság lépett a második helyre, Ausztria a harmadik. Az oroszok visszaestek a 8. helyre, hiányukat az általuk korábban kiemelten látogatott Hévízen hatványozottan érzik.

A SZÉP-kártya adatokat ismertetve közölte: 14 százalékkal többet, összesen 83 milliárd forintot költöttek tavaly a belföldi utazók. Az elmúlt évben az 1,2 millió SZÉP-kártyára a munkáltatók 90,5 milliárd forintot töltöttek fel, ami 20 százalékkal több az előző évinél. Ez még rendelkezésre áll a kártyákon, ami biztosítja a belföldi forgalom további növekedését - mutatott rá. A kártya bevezetése óta összesen 269 milliárd forinttal élénkítette a belföldi turizmust.

Közölte, hogy a 2016-2026 közötti nemzeti turizmusfejlesztési koncepció kidolgozása folyamatban van, a szakmai egyeztetést követően márciusban kerülhet a kormány elé.

Kitért arra, hogy a turizmus fejlesztésére az uniós ciklusban 300 milliárd forint összegű támogatás áll rendelkezésre. Az elérhető támogatások összege az idei év végéig elérni a 144,35 milliárd forintot. A keresletélénkítést szolgáló költségvetési forrás, a turisztikai célelőirányzat 9 százalékkal nőtt, közel 5 milliárd forintra - sorolta.

Ruszinkó Ádám hangsúlyozta, hogy a magyar turizmus teljesítménye világviszonylatban is kimagaslónak számít, az ENSZ Világturisztikai szervezetének (UNWTO) adatai szerint Magyarországon 2015 első háromnegyed évében 19,1 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma, ami  az európai átlagnak három és félszerese. A nemzetközi turisztikai bevételekben több mint 7 százalékos növekedést mértek - mutatott rá.

(MTI)