Kína lesz a 2016. évi Utazás kiállítás díszvendége, a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal (CNTA) hivatalosan is elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felkérését - közölte a tárca az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár vezette delegáció a CNTA delegációjával tárgyalt Budapesten, amelynek középpontjában a két ország közötti turizmus növelését célzó feladatok álltak.

A közleményben Ruszinkó Ádám kifejtette: a magyar javaslatok között fontos helyet foglalt el a vízum-ügyintézés gyorsításának ügye. Hozzátette: a jelenlegi kapacitás a kínai beutazás dinamikus fejlődése miatt várhatóan nem lesz elegendő, így kérte, hogy a kínai partnerek vizsgálják meg a vízum ügyintézés kiszervezésének lehetőségét azon kínai városokban is, ahol az adott ország nem rendelkezik külképviselettel.

A két fél legutóbbi találkozása óta eltelt időszak eredményei között kiemelték a Budapest-Peking közvetlen légi járat idén májusi elindítását. A kínai fél döntött arról, hogy a CNTA 2016. elején Budapesten nyitja meg regionális irodáját - írták.

A tárgyalást követően a CNTA bemutatta a Sárga-folyót övező tartományok látnivalóit magyar utazásszervezőknek.

(MTI)