Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár kiemelte, hogy az ipari termelés sorozatban már tizenhatodik hónapja múlja felül az előző év azonos időszakának a teljesítményét, amely nemcsak a hazai export növekedéséhez, hanem új munkahelyek, új beruházások létrehozásához is hozzájárul.

A tavaly novemberi 5,8 százalékos növekedést követően tovább bővült Magyarország ipari teljesítménye, decemberben már 7,1 százalékkal erősödött az ágazat. A 2014-es évben összességében 7,6 százalékkal bővült a termelés 2013-hoz képest.

Az újraiparosítást politikájával összhangban a járműipar, az elektronika, a logisztika, az élelmiszeripar, az informatika és az egészségipar előtérbe helyezésével az ipari termelés arányát a hazai össztermék 30 százalékára kívánjuk növelni, ezzel a térség, sőt az Európai Unió legiparosodottabb államává kívánjuk hazánkat fejleszteni – tette hozzá az államtitkár. E célkitűzést segíti az is, hogy a jövőben minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja indulhat el Magyarországon, ugyanis a 2007-2013-as közötti 16 százalékkal szemben, 2014-2020 között az uniós fejlesztési források 60 százaléka jut közvetlenül gazdaságfejlesztésre.

A járműgyártás tavaly decemberben több mint 11 százalékkal, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4,1 százalékkal, a gép, gépi berendezések gyártása pedig kiugróan, közel 24 százalékkal nőtt. Az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának teljesítménye kiemelkedően, mintegy 62 százalékkal emelkedett. A feldolgozóipari termelés 2014 egészét tekintve 8,6 százalékkal haladta meg a 2013-as évet.

Glattfelder Béla szerint az ipari növekedés egészséges szerkezetét számos tényező mutatja. Így például, hogy a 2014 decemberében 8,6 százalékkal bővülő feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben termelésbővülést regisztráltak; hogy a növekedést mind az export, mind pedig a belső fogyasztás támogatja; továbbá hogy 2014-ben az ipari termelés mindegyik régióban növekedett. Az államtitkár az ágazat tartós növekedésére számít, ugyanis a feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése decemberben több mint 14 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül pedig az új exportrendelések 15 százalékot meghaladó emelkedést mutattak. Az összes rendelésállomány csaknem 19 százalékkal bővült a 2013. decemberi szinthez viszonyítva.

(NGM)