Középvállalati fejlesztési program indul 1,7 milliárd forint európai uniós forrásból a nagy növekedési képességű közepes vállalkozások támogatására - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Győrben. A pályázók vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

Lepsényi István elmondta, hogy a kis- és közepes vállalkozások szerepe meghatározó a magyar gazdaságban, mivel a termelés mintegy 50 százaléka származik tőlük és a dolgozók kétharmadát foglalkoztatják. Magyarországon jelenleg mintegy ezer középvállalkozás működik, ezek adják a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékát. Az 500 legnagyobb középvállalat közül több mint négyszáz magyar tulajdonban van - ismertette.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a középvállalati fejlesztési program célja, hogy a feldolgozóipari cégek korszerű technológiákat alkalmazzanak, használják az ipar 4.0 lehetőségeit, automatizálják a termelést, innovatívabbak legyenek, szálljanak be a kutatás-fejlesztési programokba, legyen korszerű vállalatirányításuk, és ismerjék meg a külpiacot.

A stratégiai partnerségen alapuló programot a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik háttérintézménye, az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) vezeti. A program egyik szereplője a HGC Akadémia (nagy növekedési képességű vállalkozások - High Growth Companies, HGC), amely egyebek mellett segít elkészíteni a vállalkozásoknak rövid, közép és hosszú távú fejlesztési programjait, s megismerteti őket a külföldi gyakorlatokkal.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a GDP 3,9 százalékkal növekedett tavaly, ami az európai átlag duplája, az ipari termelés pedig több mint 5 százalékkal bővült 2017 első tíz hónapjában, úgy, hogy a járműgyártás mellett a többi ágazat is az átlagot meghaladó mértékben növekedett.

Tavaly közel 1600 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, ami biztosíthatja azt, hogy a magyar gazdaság a jövőben is fejlődik - mondta, majd hozzáfűzte, hogy a foglalkoztatottak száma 4 millió 450 ezer volt az utolsó háromnegyed évben. Az ország eladósosodottsága folyamatosan csökken, ami növeli a mozgásteret, így idén is úgy lehet tervezni, hogy a GDP növekedése meg fogja haladni a négy százalékot.

(MTI,NGM)