Mintegy egymilliárd forintos beruházással készült el Zalaegerszegen az osztrák ADA bútoripari cégcsoport matracgyártó üzeme, ami nagyon jó példája a kiváló osztrák-magyar gazdasági együttműködésnek - mondta a gyáravatón a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.

Glattfelder Béla kifejtette: az osztrák beruházás nemcsak a munkavállalóknak és a Zalaegerszegen vagy környékén élőknek fontos, hanem az egész nemzetgazdaságnak.

A 118 dolgozót foglalkoztató gyár a termékeinek túlnyomó többségét exportra készíti, ami hozzájárul Magyarország versenyképességének javításához is - jelezte az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Hozzátette, hogy az ipar jelenleg mintegy 23 százalékkal részesedik a magyar GDP-ből, de a kormány szándéka szerint 2020-ig ez az arány eléri a 30 százalékot. "Jó úton járunk", mert júliusban 11 százalék volt a hazai ipari bővülés, ami Európában az egyik legmagasabb - fogalmazott.

Glattfelder Béla kitért arra is, hogy Zalaegerszeg és a város vezetése az országban "mintaadó módon" támogatja az új munkahelyek létrejöttét. A zalai megyeszékhelynek ehhez kiemelkedő adottságai is vannak, sokan beszélnek például németül, de komoly hagyományai vannak a bútorgyártásnak is.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Erika Teomann Brenner, Ausztria magyarországi kereskedelmi attaséja a gyár átadásán azt mondta: ismét elindultak az osztrák vállalkozások befektetései Magyarországon, ahol többnyire kis- és középvállalkozások, köztük legnagyobb részt családi vállalkozások beruházásai a jellemzőek. Az ADA, mint családi cég is az egyik legjelentősebb munkaadó Magyarországon, s a hozzá hasonló vállalkozások hosszú távon, felelősséggel gondolkodnak magyarországi jelenlétüket illetően, "nem az utóbbi években sokat emlegetett multik" kategóriájába tartoznak.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) egyebek mellett arról beszélt, hogy a matracgyár átadása a város egyik legfontosabb idei avatója, hiszen a mintegy egymilliárd forintos beruházás révén, zöldmezős beruházásban felépült 8 ezer négyzetméteres üzemben több mint 100 embernek adnak munkát. Hozzátette, hogy Zalaegerszeg csak akkor lehet sikeres, ha bővítik, erősítik a helyi gazdaságot, s ehhez termelő beruházásokra van szükség, amelyek megtelepedéséhez, bővüléséhez az önkormányzat is minden segítséget és támogatást biztosít.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy pontosan egy ével ezelőtt még 2 ezer munkanélkülit tartottak nyilván a zalai megyeszékhelyen, míg mára ez a szám 1300-ra csökkent, ami az ADA-hoz hasonló vállalkozásoknak köszönhető. Jelenleg a mintegy 60 ezres Zalaegerszegen alig 4 százalék a munkanélküliség, de a kormányzat elképzeléséhez hasonlóan itt is cél a teljes foglalkoztatottság elérése.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Köck Michael, az ADA ügyvezetője a családi vállalkozásban működő cégcsoport történetét felidézve elmondta: a 19. és 20. század fordulóján alapított céget az 1930-as években vette át a kezdőbetűivel névadó, eredetileg kötélgyártással foglalkozó Derler család. Magyarországon 1992-ben jelentek meg, Körmenden épült fel az első bútorgyáruk, majd 2002-ben a Zala megyei Nován vettek meg és bővítettek ki egy varrodát, 2004-ben pedig a romániai Nagyszalontán nyitottak új üzemet.

Az ADA cégcsoport Európa egyik jelentős bútoripari beszállítójaként 2600 embert foglalkoztat, Magyarországon jelenleg 1250 dolgozót alkalmaz - tette még hozzá az ügyvezető.

(MTI)