Tartós lesz a digitális kereskedelem bővülése, a kereskedőket fel kell készíteni a további növekedésre, a szabályozásnak pedig követnie kell a fejlődést - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára egy szerdai budapesti szakmai konferencián.

Hangsúlyozta, a 2017-es adatok szerint már csaknem 4 százalékos az internetes kiskereskedelem forgalmának aránya a kiskereskedelmi forgalomban. Hozzátette, az e-kereskedelem növekedése rendkívül gyors, 18-20 százalékos bővülést mérnek havi szinten.

A helyettes államtitkár előadásában egyebek mellett felidézte, a tavaly elfogadott digitális kereskedelem-fejlesztési stratégia célja a digitális kereskedelem erősítése és akadálymentesítése, az ezzel foglalkozó vállalkozások versenyképességének növelése. Ehhez szükség van a többi között új támogatások kialakítására, a digitális kereskedőkre vonatkozó szabályozás fejlesztésére, az oktatás, a képzési programok digitális tartalmakkal történő kibővítésére - mondta.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára kiemelte, 10-12 százalékos a kereskedelem részesedése a GDP-ből, és a további növekedéshez szükség van a kereskedelem fejlesztésére.

A napi fogyasztási cikkek (fmcg) szektorában stagnál a koncentráció, ami jó hír a kereskedelem kisebb hazai szereplőinek - fejtette ki a főtitkár a 2014-es és a 2016-os adatok összehasonlítása alapján. A három nagy magyar üzletlánc forgalmi részaránya csökkent, viszont a többi magyar tulajdonú üzleté 2 százalékkal nőtt, ami mintegy 600 milliárd forintos forgalombővülést jelent - ismertette.

Az MNKSZ főtitkára hangsúlyozta, a magyar kereskedők jelentősége, fejlődése a nemzetgazdaság szempontjából megkérdőjelezhetetlen. Fontos szerepük van a foglalkoztatásban is, a 2016-os adatok szerint 82 600 magyar tulajdonú kereskedelmi vállalkozás működött Magyarországon 117 100 egységgel. Ezek a vállalkozások a magyar termelők és feldolgozók hosszú távú partnerei, az együttműködéssel a kisebb termelők is a piacon tudnak maradni - tette hozzá.

Az eseményt szervező Laurel Kft. vezetője, Bessenyei István elmondta: hetedszer rendezik meg a konferenciát, a kiskereskedelemmel foglalkozó szakemberek technológiai seregszemléjét. A bemutatott újdonságaik közül kiemelte az engedélyeztetés előtt álló, első hazai fejlesztésű önkiszolgáló kasszát, a szintén újdonságnak számító e-blokk rendszert, valamint a TE-FOOD élelmiszerlánc-felügyeleti rendszert.

(MTI)