Az élelmiszeripari vállalkozások nemcsak a kapacitásbővítő pályázatokon juthatnak uniós forrásokhoz, hanem az energiahatékonysági pályázatokon keresztül is, illetve a jelentősen megemelkedő kutatás-fejlesztési források is elérhetők lesznek élelmiszeripari cégek számára - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára Visegrádon csütörtökön egy konferencián.

Az élelmiszer szakma kétnapos eseményén az államtitkár előadásában egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az új uniós ciklusban az élelmiszeripari fejlesztéseknek két forrása van: a vidékfejlesztési program és a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP). Megjegyezte, ez utóbbin belül a feldolgozóipar az a terület, ahol még vissza nem térítendő támogatások adhatók.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nagyvállalatok, 65 élelmiszeripari-cég már nem részesülhetnek támogatásban, míg az ötezer közepes, kis- és mikrovállalkozás igen.

Az államtitkár jelezte azt is, hogy a tervek szerint a visszatérítendő támogatások használt gépekre is igényelhetők lesznek.

A tanácskozás kerekasztal-beszélgetésén Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerről (ekáer) hangsúlyozta, beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mivel nagyon nehéz kijátszani a rendszert, és a tisztességes gazdálkodókat segíti. Az eddigi tapasztalatokról elmondta: a 25 ezer ellenőrzött szállítmány elenyésző részénél hiányzott csak az ekáer-szám, és ma 45 ezer körüli a regisztrált gazdálkodók száma. Szólt arról is, hogy az online pénztárgépek és az ekáer révén több tízmilliárd forinttal nőtt az áfa-bevétel.

Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy eredményes az illegális tevékenységek felszámolására 2012-ben létrejött igazgatósága: az elmúlt időszakban a NAV-val együttműködve közel ezer ellenőrzést végeztek, amelynek eredményeként majdnem 3 ezer tonna terméket vontak ki.

(MTI)