Töretlen a növekedés a turizmusban, az augusztusi és az első nyolc havi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet az ágazatban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a KSH legfrissebb adatait kommentálva sajtótájékoztatóján hétfőn, Budapesten.

Ruszinkó Ádám kiemelte, hogy a magyar turizmus mind a vendégforgalmat, mind a vendégéjszakákat tekintve jelentős fejlődést mutat. Idén augusztusban a vendégek száma 7,1 százalékkal, a vendégéjszakáké 5,3 százalékkal, a szállásdíj-bevétel 16,6 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál. A szálláshelyeken így 1 millió 450 ezer vendég fordult meg, a vendégéjszakák száma meghaladta a négymilliót, a szállásdíj-bevételek 29,4 milliárd forintra emelkedtek – ismertette. A tíz legnagyobb küldőpiac közül 8-ban növekedést mértek, három országból – Egyesült Királyság, Spanyolország, Egyesült Államok – kétszámjegyű volt a növekedés.

Kép letöltéseA magyar turizmus mind a vendégforgalmat, mind a vendégéjszakákat tekintve jelentős fejlődést mutat Fotó: Eisenmann József/NGM

Hozzátette: az első nyolc hónap számai is jól alakultak, minden lényeges mutató javult, a vendégszám 8,5 százalékkal, a vendégéjszakák száma 6,4 százalékkal nőtt. Január-augusztusban 7,2 millió vendég 18,5 millió éjszakát töltött el a szálláshelyeken. A turisták a tavalyinál 13,6 százalékkal többet, 145,2 milliárd forint szállásdíjat költöttek el.

Szavai szerint az adatokból azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a piac jól diverzifikálódik, nem függ egy-egy meghatározott országtól nagymértékben, egyre több a fontos küldőország. Az orosz turisták számának visszaeséséről elmondta: a visszaesés mértéke folyamatosan csökken, jelenleg megközelíti a 20 százalékot, de még így is el fogja érni a 2013-as szintet. Ezzel a magyar turizmus együtt tud élni – fogalmazott, hozzátéve: mindent megtesznek az orosz turistaforgalom visszaesésének tompítása érdekében.

Kiemelte, hogy az eddigi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet: a szálláshelyek vendégeinek száma meghaladhatja a 10 milliót, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig a 25 milliót, a szálláshelyek bevétele elérheti a 350 milliárd forintot.

Kép letöltéseA migrációs válság jele egyáltalán nem mutatkozik a turizmusban, az októberi hosszú hétvégére pedig már most csaknem teljes a foglaltság Fotó: Eisenmann Józseg/NGM

Ruszinkó Ádám hangsúlyozta: az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) adatai szerint is kimagaslónak számít a magyar turizmus növekedése, az első fél évben 17,5 százalékkal több turista érkezett, mint 2014 első fél évében. Eközben a turistaérkezések világszinten 4,1 százalékkal, Európában 5 százalékkal bővültek, Magyarország növekedése így a világátlag több mint négyszerese, az európainak pedig több mint háromszorosa. Európában egyedül Görögország előzi meg a növekedésben Magyarországot – húzta alá.

A migránshelyzet hatásairól szólva elmondta, hogy bár a szeptemberi adatok még nem állnak rendelkezésre, de az előzetes becslések szerint a budapesti szállodák – ahová a külföldi vendégek kétharmada érkezik – foglaltsága 90 százalék körüli volt, válság jele egyáltalán nem mutatkozik a turizmusban. Az októberi hosszú hétvégére pedig már most csaknem teljes a foglaltság – közölte. A Budapest Airportnak pedig negyedik hónapja egymillió feletti az utasforgalma.

Összegzése szerint 2010 óta minden jelentős mutatóban jobban teljesít a magyar turizmus, mint korábban bármikor: idén nyolc hónap alatt több vendég érkezett Magyarországra, mint 2009-ben egész évben. A vendégek száma 2010 és 2014 között 30 százalékkal, a vendégéjszakáké 25 százalékkal nőtt. Az eredmények eléréséhez egyebek között az uniós forrásokból végrehajtott fejlesztéseket, a fapados légitársaságok járatnyitásait és bővítéseit, és a  SZÉP-kártya belső keresletet élénkítő hatását emelte ki.

(MTI)